Ismertették Gyula város idei költségvetését

2021. február 5. 15:31 | Gyemendi Réka

Görgényi Ernő polgármester és Csige Gábor jegyző csütörtökön ismertette Gyula város 2021-es költségvetését. A fürdőváros önkormányzata közel 600 millió forinttal kevesebb bevételre számít idén, így kiadáscsökkentést kell végrehajtaniuk. Ennek ellenére a városüzemeltetési költségeket nem csökkentik, megőrzik az önkormányzati munkahelyeket és gondoskodnak a nehéz helyzetben lévő emberek megsegítéséről.

Görgényi Ernő polgármester a Gyula város költségvetését ismertető, csütörtöki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a 2020-as költségvetést még optimista hangulatban tervezték, azonban a pandémia beleszólt a tervekbe. Jelentős bevételcsökkenéssel néztek szembe, és a vírushelyzet hatásai egyre inkább érintik a gyulai vállalkozásokat is. A városvezető emlékeztetett arra, hogy a cégek megsegítése érdekében a kormány csökkentette az iparűzési adót, ez pedig az önkormányzatokra is hatással van.

– Számításaink szerint ez azt jelenti, hogy körülbelül 290 millió forinttal kevesebb adót kell majd befizessenek a helyi egyéni-, kis- és középválallkozások, azaz 290 millió forinttal több marad a vállakozásoknál, amelyet munkahelyek megőrzésére és fejlesztésére tudnak fordítani. Azonban ez nekünk bevételcsökkenést jelent: összesen körülbelül 600 millió forinttal kevesebb lesz idén a bevételünk, mint amire 2020 év elején számíthattunk. Ez azt jelenti, hogy jelentős kiadáscsökkentéseket kell végrehajtani. Beruházásokat halasztunk el, és a működési költségeket is még takarékosabban igyekszünk biztosítani. Ebben a nehéz helyzetben még fontosabb az, hogy mik a vezérlőelvek – ismertette a városvezető.

– A városüzemeltetési kötlségek nem csökkenhetnek, hiszen azokat az alapvető közszolgáltatásokat, amelyek szükségesek a város működéséhez, biztosítani kell, jó színvonalon. A nehéz helyzetbe került emberek támogatásáról ebben az időszakban is gondoskodnunk kell, sőt, lehet, hogy többen szorulnak majd segítségedre. Ezért a települési szociális támogatásokra szolgáló összeget húsz millió forinttal megemeltük. Az önkormányzati munakhelyeket meg kell őrizni, ezt pedig a költségvetésünk biztosítja. Végül: azokat a beruházásokat, amikre pályázati támogatásokat nyertünk el, meg tudjuk valósítani, és tudjuk biztosítani az ehhez a szükséges önerőt. Ez azért fontos, hogy a város fejlődési lendülete ne vesszen el, és hogy ne veszítsük el ezeket a pályázati támogatásokat. Ezt a feltételt is biztosítani tudjuk ezzel a költésgvetéssel, tehát a pályázati támogatásokból és önerőből finanszírozott beruházásokat meg fogjuk tudni valósítani az idei évben – mondta el Görgényi Ernő.

 

 

Csige Gábor jegyző grafikonok segítségével hasonlította össze a város kiadásait, illetve bevételeit. Úgy fogalmazott: már tavaly meghozták azokat a döntéseket, amelyek az alacsonyabb bevételhez igazítják az önkormányzat kiadásait.

– A tavalyi évben végrehajtott költségcsökkentések eredményeként az idei évben sem kell szolgáltatást leépíteni, az idei évben sem kell gazdasági társaságunkat megszüntetni, és nem lesz szükség munkavállalók elbocsátására sem. Stabilan úgy tudjuk finanszírozni az önkormányzati rendszert, ahogy ezt tettük a válság előtti években – erősítette meg az adatokkal a polgármester szavait.

További programok »

FEL