Csabai Nyár- mostantól főszerepben a zene

2016. július 18. 15:24 | Horváth Szabolcs

Több hónapon keresztül majdnem minden napra kínál valamilyen zenei csemegét a békéscsabaiak vagy éppen a turisták számára a Csabai Nyár programsorozat. A repertoár széles körű, klasszikusoktól a komoly zenén át akár a folk vagy éppen a chill műfajáig. 

 Az Amerikából érkezett folk stílus is megjelenik majd a Csabai Nyár kínálatban. Ennek az úgynevezett One men band-nek az az érdekessége, hogy mind a három hangszert egy zenész szólaltatja meg.

- Zene iskolába nem jártam, magamtól tanultam a gitározást, a szájharmonikázást is. Az éneklést azt főiskolán tanultam tanító szakon. A legnagyobb példaképem Bob Dylan volt, miatta kezdtem el zenélni, de nagy hatással voltak rám a kor folk zenészei is. Nekem személy szerint óriási motiváció volt a zene amit hallgattam a nagyoktól, a koncertek amiket láttam. Már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy zenész akarok lenni és ezért mindent megtettem. Szerintem máshogy nem is lehet elérni a célunkat-  mondta Illyés József zenész, aki ott a főtéren ízelítőt is adott abból milyen az igazi folk stílus és érzés. 

Az újdonságokat, akár improvizatív zenei műfajokat bemutató fiatal zenészeken túl a klasszikus stílus kedvelői is megtalálhatják a számításukat. Hétfőn este például az Alföld Kvartett fogadja az érdeklődőket. Kedden akusztikus átiratokat, szerdán pedig népzenét hallgathat a közönség.

- És aztán jön a fröccsöntő hétvége. Most hétvégén, amikor Szeder, Bogi és szombaton már az Anna and the Barbies fog zenélni. Én ennek örülök nagyon személy szerint, hogy sikerült a könnyű zenét, a popot kicsit hangsúlyosabbá tenni és bizonyítani azt, hogy az is minőségi a komoly zene és a magas kultúra mellett- nyilatkozta Forczek Győző a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezője. 

A főszervező, Herczeg Tamás fontosnak tartja, hogy vasárnaponként gyerek programokat hívjanak életre, mert ilyenkor együtt lehet a család és mindenki kikapcsolódhat.

- Lesznek kiülős koncertek. Ezek a pénteki napok történési lesznek, és a hét többi napján pedig a mai naptól kezdve a Csabagyöngye Kulturális Központ itt a főtéren a Szent István téren szolgáltat majd sok-sok féle eseményt. Azért sok-sok félét, hogy a sok-sok féle igényt, érdeklődést ki tudjuk elégíteni- nyilatkozta Herczeg Tamás a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese. 

Nem csak Békéscsaba város főterén, hanem a Csabagyöngye Kulturális Központban és a stég-színpadon is produkciókkal várják az érdeklődőket. A kiemelt program idén is az immár 30 éves zenei ifjúsági találkozó és az egész napos, Augusztus 20-i Szent István napi ünnepség lesz.

FEL