Csabai Mérleg – mától a postaládákban

2017. május 18. 12:52 | Mikóczy Erika

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei tizedik száma. Az újságban beszámolunk arról, hogy múlt évben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében összesen több mint 6,5 milliárd forint értékben nyertek a város pályázatai. Tizennyolc pályázatról van szó, amelyek tekintetében a támogatási szerződések megszülettek, és folyik a tervezés. Május végére, június elejére elkészülnek az engedélyes és kiviteli tervek, ezt követően kiírják a közbeszerzési eljárásokat a kivitelezők kiválasztására, és indulhatnak a fejlesztések.

Beszámolunk arról, miről döntött a képviselő-testület a május 9-ei soron kívüli közgyűlésen, és hogy az önkormányzat ifjúsági pályázatán összesen 35 szervezet és intézmény nyert.

Dr. Ferenczi Attila éppen negyedszázada a Lencsési egyik háziorvosa, és több mint 23 éve vesz részt a helyi közéletben. Mint mondta: ahogy orvosként, úgy tanácsnokként, a József Attila Lakótelepi Részönkormányzat vezetőjeként és a 4. számú választókerület egyéni képviselőjeként is a segíteni akarás vezérli. Most főként a körzetben történt változásokról, fejlesztésekről kérdeztük Félidőben című rovatunkban.

Megtudhatják lapunkból, hogyan telt Békéscsabán a mentők, az ápolók és a tűzoltók napja. A vakáció közeledtével tippeket adunk ahhoz, hogy milyen nyári táborok várják Békéscsabán a gyerekeket, és arról is olvashatnak, hogy kik festegettek a szélmalom mellett a közelmúltban.

Tavaly áprilisban, amikor Békéscsabán járt Orbán Viktor miniszterelnök, ígéretet tett arra, hogy megépül az M44-es gyorsforgalmi út. Azóta már kiválasztották a kivitelező cégeket, és decemberben letették Kondoros mellett az első szakasz alapkövét. A kétszer két forgalmi sávos autóút célja, hogy Békéscsaba bekapcsolódjon az ország gyorsforgalmi úthálózatába. A fejlesztés költségeit teljes egészében magyar források fedezik. A munka javában folyik, írunk a részletekről.

Beszámolunk arról, milyen volt dr. Illés Károlyné hímző, a Népvművészet Mestere kiállításának a megnyitója a Munkácsy múzeumban, és Berényi Nagy Péter tárlatának megnyitója a Csabagyöngyében. Megtudhatják az újságból azt is, miben volt első a békéscsabai Petrovszki Mihály.

Olvashatnak a Csabai Mérlegben arról, hogy 1917-ben miért kellett „útra kelniük” a csabai harangoknak, és arról is, hogy Békéscsabán járt a holokauszt vándorkiállítás.

A Csabai Mérlegből tájékozódhatnak továbbá arról, milyen programok lesznek a következő napokban, hetekben, hogyan zajlik majd a városi gyereknap, a repülőnap, hova érdemes menni, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programot terveznek a közösségi házak, valamint, hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán.

A Csabai Mérleg legfrissebb számát ide kattintva is megtekinthetik.

További programok »

FEL