Csabai Mérleg – csütörtöktől a postaládákban

2016. augusztus 9. 13:10 | Mikóczy Erika

Csütörtöktől kerül a postaládákba a Csabai Mérleg legújabb, idei 16. száma. A címlapon írunk arról, hogy a július végén megjelent kormányhatározat óta – amelyben egyebek mellett visszavonták az M1-es és M7-es autópálya kiszélesítését – ismét az foglalkoztatja Békés megye közvéleményét, hogy megépül-e az M44-es. Az ügyben többen megszólaltak, a lap kérdéseire a Miniszterelnökségi Sajtóiroda is reagált, hogy mit azt elolvashatják a lapban.

A lapban kiemelten foglalkozunk az olimpikonokkal. Békéscsabát négy sportoló képviseli a riói ötkarikás játékokon: Márton Anita, Kovács Barbara, Baji Balázs és Bohus Richárd. A Csabai Mérlegből megtudhatják, a sportolók milyen eredménnyel lennének elégedettek Rióban.

A Csaba Metál Zrt. 5,7 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásához a kormány 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, amelynek köszönhetően a cég három új épülettel bővül, és új gépeket szerez be. Elkezdődött a telephelybővítés is, amelynek részleteiről szintén olvashatnak.

Megérett a Csabagyöngye szőlő a városi ültetvényen. Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes tanácsnok közreműködésével három szociális intézmény –  a Deák Utcai Idősek Klubja, az Evangélikus Szeretetszolgálat, az Orosházi Úti Időskorúak Gondozóháza és Klubja – valamennyi kliensének és lakójának asztalára került a friss szedésből.

A hátrányos helyzetű munkakeresőknek segíthet az a foglalkoztatási program, amelyre Békéscsaba önkormányzata és a Békés Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium pályázott. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből 1 milliárd 104 millió forintot használhatnak fel képzések, munkabér és utazási költség támogatására - erről részletesebben is olvashatnak lapunkban.

Ismét felhívást intézünk a lakossághoz A mi ötvenhatunk címmel. A cél, hogy idézzük fel együtt 1956 békéscsabai, Békés megyei eseményeit. Arra kérünk mindenkit, hogy ha átélték 1956-ot, vagy ha a szülők, nagyszülők révén őriznek emlékeket ebből az időből, írják meg a Békéscsabai Médiacentrumnak. Írásaikat, fotóikat az info@bmc.media.hu címen várjuk. Levelet küldhetnek a Békéscsabai Médiacentrum címére  (5600 Békéscsaba, Szabadság tér 20-22.), érdeklődni pedig a 66/740-700-as telefonszámon lehet.

A Csabai Mérlegben megtalálják az október 2-ai népszavazással kapcsolatos tudnivalókat, olvashatnak arról, hol tart az útfelújítási program, és az is kiderül, mi a teendőjük azoknak, akiknek a Békéscsabai Víziközmű Társulással szemben túlfizetésük vagy adósságuk van.

Beszámolunk a Munkácsy torta kiválasztásáról, a helyi MIÉP újjáalakulásáról, Molnár Gyulának, az MSZP újonnan megválasztott elnökének békéscsabai látogatásáról.  

Interjút olvashatnak a Csabai Mérlegben Eperjes Károllyal, aki Széchenyiről és a helyes identitásról beszél, Lackfi Jánossal, aki elmondja hogyan jutott el az Ady-buildingezéstől az írástanításig, és Barkász Sándorral is, aki a Delta Nyári Akadémiát mutatja be. A Békéscsabai találkozások rovatból pedig jobban megismerhetik Tóth Sándort, annak a Békéscsabai Atlétikai Clubnak az ügyvezetőjét, amely idén három olimpikont is adott.

Nyomon követhetik a Csabai Mérlegben, hogy milyen programok lesznek a következő hetekben, hova érdemes menni, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programot terveznek a közösségi házak, és mit láthatunk a 7.Tv műsorán.

FEL