Csaba királyfi ünnepe

2016. szeptember 10. 12:26 | Balázs Anett

Csaba királyfira, a székelyek legendás vezérére emlékeztek szombaton a Csaba királyfi ünnepe elnevezésű hagyományőrző fesztiválon, Békéscsabán. Dobosok, íjászok, solymászok és lovas hagyományőrzők elevenítették fel Attila hun vezér fiának szellemiségét a kétnapos fesztiválon.
Meditatív dobolással és énekkel kezdődött a nap. A Tűz-kör egyesület tagjai speciálisan elkészített hangszereikkel verték a ritmust az előző nap felállított Csaba-életfánál, melyeket gyógynövényekkel vettek körül.

– Építettünk egy kört a szögletes alapzatú emlékmű körül, amivel szimbolikusan a földi négyzetet körbezártuk egy kozmológiai körrel, így bekapcsolódott ez a földi pont a kozmoszba – árulta el Baji Miklós Zoltán, képzőművész.

A Megyeri Íjászok tagjaitól pedig akár azt is megtanulhattuk a hétvégén, hogy kell kilőni egy íjat, hogy az célba is érjen. Az íjászok nem csak fegyvereiket, de ruházatukat is őseink mintái alapján készítették el.

– Lovasíjász népek voltak az elődeink, ezért viseltek ilyen kaftánszerű öltözéket, ami egyrészt az ázsiai pusztákon védte őket a hidegtől és a lovaglás megkönnyítése miatt volt elől, oldalt illetve hátul nyitott, fölvágott – tudtuk meg Lengyel Balázstól, a Megyeri Íjászkör titkárától.

A megyeszékhelyen két éve rendezték meg először Attila király ünnepét, a szervezők ekkor úgy döntöttek, méltó módon emléket állítanak Csaba királyfinak is, hiszen hozzá köthető a város elnevezése. 

– Célunk az, hogy Csaba királyfi legendájáról egyre több ember halljon itt Békéscsabán, mert ugye névadónkhoz kapcsolódik. Békéscsaba az a hely, ahol Csaba királyfi összegyűjtötte a seregét, és mi is egy ilyen seregszemlét szerettünk volna szervezni erre a két napra – fogalmazott Zalai Erika, a fesztivált szervező Tűz-kör Közhasznú Kulturális Egyesület elnöke.

Az ősi magyar értékeket felvonultató fesztiválon mindezek mellett hunkori kardokkal vívott bemutatót és lovas felvonulást is láthattak az érdeklődők, akik, ha felbaktattak a Csaba dombra, akkor a honfoglalás előtti magyarok otthonába, a jurtába is bepillanthattak.

Ezek is érdekelhetik

FEL