Budapest Bank Békéscsabáért Program tavaszi forduló – májusig lehet pályázni

2016. március 30. 08:32 | Mikóczy Erika

Hatodik fordulójához érkezett a Budapest Bank Békéscsabáért Program, amely a Békéscsaba és közvetlen környezetének fejlődéséért tevékenykedő nonprofit szervezeteket támogatja. A 2016. tavaszi ciklusban a civilek a fiatalok szakmai orientációját és álláskeresését segítő programokkal, valamint a közösségépítést szolgáló kezdeményezésekkel pályázhatnak.  

2013-ban a Budapest Bank Békéscsabáért Program létrehozásával az volt a Budapest Bank célja, hogy minél több értékes helyi kezdeményezés megvalósításához járuljon hozzá. Az eddigi öt kiírásra 212 pályázat érkezett, ennek keretében 66 nyertes szervezet részesült 100 és 500 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásban, összesen 26 millió forint összegben.

A pályázati forrás ezúttal 5 millió forint, amelyből 3,5 millió forintot a Budapest Bank, 1,5 millió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítanak. A tavaszi fordulóban egyrészt a fiatalok pályaválasztását, szakmai orientációját, álláskeresését és elhelyezkedését segítő kezdeményezések nyerhetnek támogatást, míg a másik fő témakörben a közösségépítésért tevékenykedő szervezetek jelentkezését várják.

„A Bankműveleti Központ idén kereken tíz éve van jelen Békéscsabán. Ez idő alatt több száz pályakezdő kezdte meg nálunk szakmai pályafutását; munkájukat nagyra értékeljük, sokan közülük a mai napig nálunk dolgoznak. Bízom benne, hogy a fiatalokat célzó kategóriában olyan programokra számíthatunk, amelyek kézzelfoghatóan segítenek ennek a korosztálynak akár rátalálni a megfelelő szakmára, akár például hatékonyan felkészülni egy állásinterjúra, hogy az első találkozásuk a munka világával pozitív élmény legyen” – mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője.

„A közösségépítés régi-új kategóriának számít a pályázati programban, hiszen korábban már több ilyen célú pályázat érkezett például a kultúra, vagy a hagyományőrzés témakörében. Ez egyértelműen azt tükrözi, hogy a térség civil szervezeteinek szívügye a helyi közösségek összetartása és erősítése, a városvezetés pedig örömmel támogatja a törekvéseiket. Teljesen új témakörként pedig kiemelten a fiatalokat szeretnénk támogatni a pályaválasztásban és a pályakezdésben, hogy a kellő ismeretekkel felvértezve minél jobb esélyekkel szálljanak versenybe a kiszemelt állásért” - mondta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

A „Budapest Bank Békéscsabáért Program” bírálóbizottságának tagjai:

  • Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, a bírálóbizottság társelnöke
  • Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője, a békéscsabai Bankműveleti Központ vezetője, a bírálóbizottság társelnöke
  • Nánási János, a Békés Megyei Hírlap kiadóvezetője és főszerkesztője
  • Adriány Kincső, az Erőforrás Alapítvány United Way ügyvezető igazgatója
  • Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank kommunikációs vezetője

A pályázati szabályok és feltételek, valamint a kapcsolódó dokumentumok a Budapest Bank honlapján érhetők el: http://www.budapestbank.hu/info/bekescsaba/.

A pályázatok benyújtásának határideje 2016. május 2. (hétfő) éjfél

A Budapest Bank idén 10 éve, 2006-ban hozta létre Békéscsabán Bankműveleti Központját, amely ma közel 750 munkatársat foglalkoztat, és itt zajlik a bank háttérműveleteinek 80 százaléka. A központ létrehozása óta nem csak gazdasági tevékenységével, hanem a város fejlődését célzó kezdeményezések felkarolásával is kiemelkedő szerepet vállal a helyi közösség életében. Az elmúlt évtizedben a pénzintézet összesen közel 180 millió forintot adományozott már sport-, oktatási- és kulturális célok támogatására, békéscsabai programok megvalósítására.

 

A civil szervezetek számára nyújt segítséget a bank két önálló alapítványa is: a „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány, amely 1991-ben történt megalapítása óta összesen 3085 pályázót részesített több mint 760 millió forint támogatásban, valamint a „Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért” Alapítvány, amely az elmúlt 24 évben mintegy 160 millió forinttal támogatta országszerte a magyar közép- és felsőfokú pénzügyi és közgazdasági oktatás, kutatás és kultúra fejlesztését.

FEL