Bruttó 300 ezer felett az átlagkereset

2017. február 20. 17:44 | Mikóczy Erika

Tavaly decemberben a bruttó keresetek 5,7 százalékkal, a nettók 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,5 százalékos és 7,1 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetek éves emelkedése, ezzel átlagosan meghaladták a 305 ezer, illetve 203 ezer forintot - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 192 100 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 199 300 forintra becsülhető.

Az év utolsó hónapjában a decemberi 1,8 százalékos inflációval számolva a nemzetgazdaság egészében 5,4, a közfoglalkoztatottak nélkül 5,3 százalékkal nőttek a reálbérek éves összevetésben.

A vállalkozásoknál a bruttó bérek 4,4, a nettó 6,0 százalékkal nőttek az előző év decemberével összehasonlítva, a költségvetési szférában 8,5, illetve 10,2 százalékos volt a növekedés.

Tavaly január-decemberben a bruttó átlagkereset 263 200 forint volt, 6,2 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt – közölte a KSH.

2016-ban a nettó keresetek emelkedése – a személyijövedelemadó-kulcs 1 százalékpontos csökkenése miatt – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,8 százalék volt.

Tavaly a bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték az 519 ezer forintot, a legalacsonyabbak pedig – 154 400 forinttal – a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén.

költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 142 ezren az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációt kaptak, összegük átlagosan 9400 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 175 ezer forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családok esetében – jelentősen módosultak. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 182 200 forintra becsülhető – hívta fel a figyelmet a KSH.

A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,3 százalékkal emelkedett.

A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 6,1 százalékkal nőttek.

Forrás: MTI

FEL