Brutál a fesztivál az olasz konyha nagykövete szerint

2016. október 30. 14:34 | Fekete Kata

Magos Zoltán, a Pesti Vigadó konyhafőnöke először jött a Csabai Kolbászfesztiválra, de az élményei miatt biztosan nem utoljára. Zoltán évekig volt Rómában a magyar nagykövetség séfje. Magyarországon az olasz konyha nagykövetének tartják. 

– Olasz falatok címmel készítettem a Paprika Tv-ben egy sorozatot – mondta. – Egy évnyi kihagyással egyszer öt, majd négy évig volt szerencsém vezetni Rómában a követségi konyhát. Igazából protokoll munka volt, de szerencsére a nagykövet vevő volt a kísérletezésre. Mivel egy személyben voltam a konyha, rákényszerültem arra, hogy használjam a fejemet, a tudásomat. Ez rávezetett új dolgokra, tudtam fejlődni.

A konyhafőnök zsűrizett és kóstolt is a csabai fesztiválon. Elmondta: ha beír egy számot, hogy 120 ezer ember négy nap alatt egy fesztiválon, az jól hangzik. De ha valaki beteszi ide a lábát, mellbe vágja az elképesztő nagyság, ahogy fogalmazott: brutál a fesztivál. 

– Jó beleharapni ezekbe a kolbászokba. Bár nem rajongok a sütni való kolbászokért, de itt ezek is zseniálisak – ecsetelte Magos Zoltán – A csabai kolbászra valóban igaz: ha az étel szónál felcserélünk két mássalhangzót, az életet jelenti. 

 

FEL