BRSE utánpótlás: Arany- és bronzérmek Szegedről

2015. november 9. 20:36 | Mikóczy Erika

A lányok mindkét napon kiválóan versenyeztek és a mini és gyermek korosztály kiemelt kategóriáját egyaránt a BRSE nyerte meg, amely nagyszerű eredménynek számít. A legkisebbek között, a szupermini kategóriában (8-10 évesek) 7 csapattal indult a klub, minden csapat élete első versenyén vett részt. Ebben a korosztályban az elsődleges célt elérték a csapatok, hiszen a 12-32. hely között végezve, a második napra már kevesebb izgulással tudtak versenyezni. A mini B osztályban induló csapataink is szépen teljesítettek itt is olyan játékosok szerepeltek, akik még első évüket töltik ebben a korosztályban, így mind a négy csapat eredménye dicséretet érdemel. A kiemelt mini kategória döntőjét a BRSE nyerte, miután 2-0-ra felülmúlta a döntőben azt a Kecskemétet, amelytől a csoportküzdelmek alatt még vereséget szenvedett így a győzelem különösen nagy dolognak számított!
A gyermek kategória B osztályában szereplő BRSE2 szépen teljesített mérkőzésről mérkőzésre javulva érte el végső helyezését. A kiemeltek között veretlenül sikerült a tornagyőzelmet elhódítania a BRSE 1 csapatának a verseny alatt végig kiegyensúlyozottan igazi csapatként működő viharsarkiak az elődöntőben a Vasast a döntőben a Székesfehérvár csapatát verték nagy csatában 2-0 arányban. Az eredményhirdetéseknél több különdíjnak is örülhettek a csabaiak.

Eredmények

Szupermini:

Brse4: 25.
Brse5: 24. (edző: Gyenge Andrea)
Brse3: 19. (edző: Nagy Attila megbízott edző Vaida Sorin)
BRSE1:12.hely
BRSE2: 16.hely (edző: Fésüs Erzsébet, Sinkáné Kiss Anikó)

Mini, B osztály:

BRSE2:  3.hely 2:0 a Hercules csapata ellen. Edző: Fésüs Erzsébet
Különdíjas: Horostyák Cintia
BRSE3: 6 hely 2:0 -ra veszített a Szeged 1 ellen az utolsó mérkőzésen.
Edző: Fésüs Erzsébet
BRES4: 27. hely 2:0-ra nyert  a Szeged 4 ellen az utolsó mérkőzésen.
Edző: Fésüs Erzsébet
BRSE5: 34. hely Edző: Nagy Attila
BRSE 6: 38. Hely Edző: Filius István
BRSE 7: 24. Hely Edző: Filius István

Kiemelt Mini:

BRSE1: 1 hely. Döntő 2-0 a Kecskemét ellen. Edző: Fésüs Erzsébet, Nagy
Attila.
Különdíjas: Török Boglárka

Gyermek B osztály:

BRSE2: 18. hely

Gyermek Kiemelt osztály:

BRSE1: 1. hely. Hat mérkőzés, hat győzelem, a döntőt a Székesfehérvár ellen
2-0 arányban nyerte a csapat.

Különdíjasok: Bagyinka Csenge és Lagzi Dóra

 

Edzői nyilatkozatok


Fésüs Erzsébet: Nagyon boldogok vagyunk, a kiemelt Mini megnyerése igazi csapatmunka volt, de ez is csak egy állomás, dolgozni kell tovább alázatosan! A szuperminiseim első versenyükön kiválóan szerepeltek, míg a Mini "B" osztályban mind a bronzérem, mind a többi  helyezés egy nagyszerű két nap eredménye, amikre szintén büszkék lehetünk.

Gyenge Andrea: Lelkes játékkal több szettgyőzelemnek is örülhettünk, értékes tapasztalat volt mint a gyerekek, mint az én számomra.

Filius István: Számunkra a torna célja az volt, hogy felmérjük tudásunkat a mini korosztályban, játéklehetőséget kapjunk más csapatok ellen és belekóstoljunk, a versenyhelyzet ízébe, hogy miért is edzünk hétről hétre. Mind a két csapatra büszke vagyok, úgy gondolom túl is teljesítették a vártakat.

Vaida Sorin: Egy elég erős csoportban kezdtük a szombatot, ahol szoros csatában 4. helyen végeztünk,de a második napra nagyon összeszedték magukat és négy győzelmet is hoztak. A hétvége remek hangulatban telt, és a játékunk is pontos és összeszedett volt. Nekem is első versenyem volt a BRSE edzőjeként, nagyon jól érezte magam!

Nagy Attila: Minden kollégámnak szívből gratulálok, kiváló hétvégét zártunk, mind a két aranyérem és a bronzérem is hatalmas eredmény, de egyformán örülök minden helyezésnek, hiszen száz fővel vettünk részt egy ekkora rendezvényen, ami azt mutatja, egyre népszerűbb a sportágunk a gyermekek körében.

 

További programok »

FEL