BRSE: Új mezben új célokért

2016. október 22. 07:05 | behir.hu

Szombaton a Kaposvár elleni összecsapással elkezdi az új bajnoki szezont a címvédő BRSE. A csabai lányoknak ebben az idényben négy sorozatban kell bizonyítaniuk, a bajnokság és a Magyar Kupa mellett a megerősödő Közép-európai Ligában és a Bajnokok Ligája selejtezőjében is új kihívások várják az együttest.

Különleges divatbemutatóval kezdődött a BRSE szezonnyitó sajtótájékoztatója. A csabai együttes a magyar röplabda történelmében elsőként szoknyában lép majd pályára. Az új kollekció nemcsak hazai, hanem európai szinten is különlegesnek számít.

- Botyánszki Zsolt személyében egy olyan Békéscsabáról származó tervezővel vettük fel a kapcsolatot, aki a Team BRSE kollekciót megtervezte. Azt gondolom, hogy ez egy olyan egyedi mez, amely látványvilágában is európai szinten is meghatározó, megjelennek rajta Békéscsaba látványelemei, logói. Elküldtük a Bajnokok Ligája kapcsán a nemzetközi szövetségnek is, tőlük is elismerő visszajelzések érkeztek – emelte ki Baran Ádám elnök.

A BRSE komoly célokkal kezdi az idényt, hazai fronton, a bajnokságban és a kupában a címvédés a cél. A Közép-európai Ligában elsőként a legjobb négy közé szeretne bejutni a csapat, majd harcba indul a Final Four megrendezésért, és ha sikerül, akkor hazai pályán szeretné megszerezni az aranyat a tavalyi ezüst után. Baran Ádám elmondta, a Bajnokok Ligájában nagyobb költésgvetéssel rendelkező klubok ellen kell felvenni a küzdemlet, de hisz abban, hogy a cseh bajnok ellen, majd siker esetén a lengyelekkel szemben is lehet reális esélye a csapatnak.

A klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján a város vezetői is megjelentek. Szarvas Péter polgármester is várja már az új szezont és hangsúlyozta a város eddig is és a jövőben is a csapat mögött áll, anyagi és erkölcsi támogatást is nyújt a klubnak. Kiss Tibor alpolgármester a szurkolókat is képviselve mondott köszönetet az elmúlt években nyújtott teljesítményért. A bajnoki címvédő két és fél hónapos felkészülést tudhat maga mögött. Sasa Nedeljkovic szerint megfelelően használták ki ezt az időszakot. A vezetőedző azt mondta: nem lesz könnyű évük, de a csapat készen áll arra, hogy sikeresen teljesítse az új kihívásokat.

- Az én döntésem volt, hogy a keret létszámát 14-ről 12-re csökkentsük, hatan távoztak és négyen érkeztek az új szezonra. Egy csapatba beépíteni négy új játékost nagyon nehéz, ez a két és fél hónap erről és a komoly munkáról szólt. A csapat magja megmaradt, ez nagyon fontos volt. A célunk az volt, hogy új energiát építsünk, és olyan szintre hozzuk a csapatot mentálisan és fizikálisan, hogy erre komoly dolgokat tudjunk építeni. Úgy gondolom, hogy ez sikerült – fogalmazott Sasa Nedeljkovic.

A csapat nem volt teljes a felkészülési időszakban, hiszen hárman az Európa-bajnoki részvételt kiharcoló válogatottban szerepeltek. Tálas Zsuzsanna, Szakmáry Gréta és Molcsányi Rita is lelkesen kapcsolódott vissza a csapat munkájába.

- Már nagyon vártam, hogy visszajöhessünk Békéscsabára és itt készülhessünk, hiszen az összes játékos fejében már a BL-párharc forog szerintem. Nagyon várjuk azt, hogy minél több edzésen tudjunk részt venni és minél közelebb kerüljünk ezekhez a mérkőzésekhez – fogalmazott a csapat liberója.

A BRSE szombaton 17 órától a Kaposvárral szemben kezdi meg a bajnoki menetelést, majd két idegenbeli összecsapást követően november elsején és 5-én a klub történetének első Bajnokok Ligája mérkőzésein a cseh Prostejov lesz az ellenfél.

A szezonnyitó alkalmon Baran Ádám elnök elárulta, az a kitűzött cél, hogy 2017 második félévében elinduljon a röplabda akadémia. A klub fontosnak tartja, hogy az élsport mellett a játékosok az élet más területein, így például a tanulásban is sikeresek legyenek. Az egyesület ehhez új partnert is talált, hiszen együttműködési megállapodást kötött a Békéscsabai Szakképzési Centrummal. Mucsi Balázs igazgató kiemelte, már hosszú évek óta követi az egyesület fejlődését, számára nem volt kérdés, hogy ha nyílik arra lehetőség, akkor elindulhat a közös munka. A BSZC vezetője hangsúlyozta, küldetésük a biztos oktatási-nevelési háttér megteremtése mellett az, hogy biztosítsák azt a rugalmas időbeosztást, ami az egyesület ifjú sportolóinak fejlődéséhez szükséges.

A BRSE egy komplett szervezetfejlesztést is elindított, Kormos Mihály szakmai igazgató október elsejétől teljes állásban az egyesület alkalmazásában áll, hiszen ő koordinálja a jelenleg 19 csoportot felvonultató utánpótlást. Bíró Csaba, a közművelődési, ifjúsági és sport bizottság elnöke elmondta, az a cél, hogy Békéscsabán minél többen sportoljanak, ezen belül pedig minél többen válasszák a röplabdát, mert ez a klub nemcsak a jelenben él, hanem hosszú távon is gondolkodik.
 

FEL