BRSE: Petrenkó Brigitta is hosszabbított

2017. április 20. 12:54 | Kovács Dávid

 

Újabb megállapodást hozott tető alá a Békéscsabai Röplabda SE, hiszen Molcsányi Rita, Szpin Renáta és Ludmán Réka után Petrenkó Brigitta is további két évre kötelezte el magát a bajnoki címvédőhöz.

A 17. életévét májusban betöltő feladót a legnagyobb ígéretnek tartják a hazai és külföldi szakemberek, akinek ha töretlen marad a fejlődése, akkor nemzetközi szinten is fényes karrier előtt áll. A 182 centiméter magas játékos első teljes szezonját tölti a felnőtt csapattal, de fiatal kora ellenére számos fontos összecsapáson szavazott neki bizalmat Sasa Nedeljkovic vezetőedző. A korosztályos válogatott sportoló 13 évesen került Egerből Békéscsabára Nagy Attila invitálására, jelenleg az Andrássy Gimnázium magántanulója. Előmenetele, alázata és szorgalma példaértékű lehet az utánpótlásban nevelkedő játékosok számára.

- Nagyon örülök, hogy további két évig segíthetem a klubot a minél jobb eredmények eléréséhez. Zökkenőmentesen vettem fel a ritmust a felnőtt csapatnál, ebben edzőink és játékostársaim is segítségemre voltak, valamint feladó párommal, Tálas Zsuzsival is remekül kijövök. Többen elmondták már, csak ismételni tudom, hogy a klubnál minden adott a magas szintű munkavégzéshez, profi körülmények között készülhetünk, fontos célokért. Ismerem a menedzsment terveit, szeretném, ha a hazai sikerek mellett a Bajnokok Ligájában és a CEV Kupában is komoly sikereket érnénk el - nyilatkozta Petrenkó Brigitta.

Baran Ádám, a klub elnöke büszke, hogy egy újabb fiatal magyar tehetség kötelezte el magát hosszabb távra a klubhoz, ráadásul Petrenkó Brigitta az egyesület egyik legnagyobb értéke, ezért mindent megtesznek, hogy fejlődése megfelelő ívű legyen.

- A még mindig szemtelenül fiatal játékos idén bizonyította, hogy számíthatunk rá, élt a szakvezetés belé fektetett bizalmával. Abszolút beleillik a koncepciónkba, meggyőződésem, hogy játékával még rengeteg örömet okoz majd szurkolóinknak, és hosszú távon nemzetközi szintű játékos lesz – tette hozzá a klubvezető.

További programok »

FEL