BRSE: Hozzuk haza újra a Magyar Kupát!

2017. február 9. 10:38 | behir.hu

Szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Magyar Röplabda Szövetség székházában, melynek témája az Érden rendezendő Magyar Kupa esemény volt.

Érdekesség, hogy a nőknél ugyanaz a négy csapat csatázik majd a medálokért, ráadásul ugyanolyan "leosztásban", mint tavaly, azaz a harmadik helyért a Jászberény és a Nyíregyháza, a trófeáért pedig a címvédő Békéscsaba és a Vasas játszik. A férfiaknál ugyanakkor sporttörténelmi döntőt rendeznek szombaton, ugyanis a Pénzügyőr és a Szolnok is első kupagyőzelmére hajt, sőt, már a finálés részvétel is az eddigi legjobb eredmény mindkét klubnál.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség elmondta, nagyon izgalmas és érdekes mérkőzésekre van kilátás, a nőknél a Vasas kifejezetten kupaspecialista, ugyanakkor a címvédő Békéscsaba ebben a szezonban kiemelkedik a mezőnyből. Hozzátette, a francia Béziers elleni keddi CEV Kupa-találkozón fantasztikus volt a hangulat a Viharsarokban, és bízik benne, hogy péntek este, a női fináléban is hasonló atmoszférát tapasztalnak majd. Megjegyezte: a mérkőzésekre ugyan jól fogynak a jegyek, de még mindkét napra kaphatók belépők.

A címvédőt Baran Ádám elnök képviselte a rendezvényen. A klubvezető elmondta, hogy a szezon előtt alapvető célkitűzésként fogalmazták meg a győzelmet, szeretnék hazahozni a serleget Békéscsabára. Bár a sorozatterhelés alaposan igénybe veszi a társaságot, azonban mindenki egészséges és elszánt, a csapat tisztában van az elvárásokkal, mely nemhogy bénítaná, inkább doppingolja a társaságot.

- Tiszteljük ellenfelünket, azonban, ha maximális koncentrációval a tudásunk legjavát adjuk, akkor nem fog elmaradni a győzelem. A Beziers elleni sikerből is meríthet a gárda, illetve számíthat a várhatóan nagy létszámban megjelenő békéscsabai szurkolók támogatására is. Ez a keret alkalmas arra, hogy idén nagy dolgokat érjünk el - fogalmazott a BRSE elnöke.

A sajtótájékoztatót követő technikai értekezleten eldőlt, hogy fehér-kék összeállításba lép pályára a csabai csapat, amely a meccs napján, a reggeli átmozgató edzést követően indul el Érdre. A finálé 17 órakor kezdődik az Érd Arénában.

FEL