BRSE házibajnokság 16 mini csapattal

2016. december 13. 08:59 | behir.hu

Vasárnap az eddigi legnagyobb létszámú házi versenyét rendezte a Békéscsabai Röplabda SE. Két korosztályban tizenhat csapat mérkőzött meg egymással.

Mini korosztályban nyolc, míg szuperminiben is nyolc gárda versengett a nemrég felújított Erzsébethelyi Általános Iskola tornacsarnokában. A szuperminiknél a Szegeden bronzérmes Erzsébethelyi 1. győzött szép játékkal. Az elődöntőben a Petőfi 1. megszorongatta az erzsébethelyisek kettes csapatát, de nem tudta két vállra fektetni ellenfelét, így meg kellett elégedni a 3. hellyel. A Jankay csapatai is szépen fejlődtek az előző verseny óta, ha a ki-ki mérkőzéseken is olyan szépen játszanak, mint a verseny korábbi szakaszaiban, akkor a következő bajnokságon már az éremért küzdhetnek.

Miniben sem történt meglepetés. A döntőbe a két esélyes jutott, ahol az Erzsébethelyi „A” újabb tornagyőzelmet szerzett a BRSE Pink elleni izgalmas, színvonalas mérkőzésen. A bronzcsatát az Erzsébethelyi „B” nyerte meg.
Legközelebb januárban folytatódik a BRSE csapatainak a házibajnoksága, ahol reményeink szerint egyre magasabb szintű játékot láthatnak majd a nézők.

Végeredmény:
Szupermini:
1. Erzsébethelyi 1.
2. Erzsébethelyi 2.
3. Petőfi 1.
4. Petőfi 2.
5. Jankay 2.
6. Jankay 1.
7. Erzsébethelyi 3.
8. Petőfi 3.
Mini:
1. Erzsébethelyi „A”
2. BRSE Pink
3. Erzsébethelyi „B”
4. BRSE White
5. Erzsébethelyi „C”
6. BRSE Blue
7. Petőfi
8. Jankay
 

Forrás: BRSE

FEL