Bogácsi muskotály folyt az artézi kútból Békésen

2016. szeptember 12. 05:20 | Laczkó Viktória

Bogácsi muskotály folyt az 1914-ben létesített artézi kútból Békés városában a XVIII. Madzagfalvi Napon, de az esemény szerves részét képezte a békési elszármazottak találkozója is. A háromnapos rendezvény számos programot kínált az érdeklődőknek: nyitányként Békés kincsestárát mutatták be.

Békés város polgármestere Izsó Gábor engedte ki az első deci bort a százéves kútból. A programelemet rendkívül nagy érdeklődés övezte, hosszú sorokban várták a hűsítő Bogácsi muskotályt.

- Egyszer csak elakadt az artézi víz sajnos, és nem javítható a pillanatnyi technikai feltételek mellett, úgyhogy úgy gondoltuk, hogy egy évben egyszer mondjuk ilyenkor a Madzagfalvi Napon egy-egy pohár egy deci borral vendégeljük meg az ide látogatókat és koccintunk az öreg kútra, ami száz évig ellátta a város lakosságát - mondta el Izsó Gábor

A háromnapos eseményre sokan hazautaznak, ugyanis e napokon belül tartják az elszármazottak találkozójára is. Köztük jelen volt Jatnyik Csaba színész is, aki elmondta: egyre többet gondol a szűkebb hazájára. - Olyan boldog voltam most, hogy el tudtam fogadni polgármester úr felkérését, mert ahogy öregszik az ember egyre többet gondol a szűkebb hazájára és arra, hogy mit tud tenni érte. És úgy érzem, hogy majd egyre többet fogok erre figyelni. Gondolkodom rajta, hogy mi az amivel én is segíthetem Békés fejlődését.

Az elszármazottak találkozóját Csurka István színművész is megtisztelte jelenlétével. Juhász Gyula: Trianon című versét szavalta el.

Békés kincsestára 

Eközben a helyi értékeket mutatták be a kulturális házban. A városhoz valamilyen szálon fűződő termelők, alkotók munkáit, portékáit szemlélték, vagy éppen kóstolták meg az aulában. A pálinkába áztatott dió ma már kuriózumnak számít, Borbély Erzsébet Mária a nagyszüleitől örökölte a receptet. - A zöld diót négy hétig kell vízbe áztatni. Nagyon jól meg kell szurkálni, ezt addig lehet, amíg nem csontosodott meg belül a haja. Négy héten keresztül minden nap le kell cserélni róla a hideg vizet, ezután lehet kiszedni. Ekkor már szép tiszta a leve és akkor már pálinkával kell felönteni.

A Madzagfalvi Napok ideje alatt a testvérvárosok képviselői is ellátogattak a településre. A már meglévők mellett itt alapozták meg Hegyközkovácsival is a testvérvárosi kapcsolatot: Nagy Gizella és Izsó Gábor a Madzagfalvi Napokon aláírták az együttműködési szándéknyilatkozatot.

FEL