Böczögő talajon legyőzhetetlen volt

2016. május 8. 16:26 | behir.hu

A Prolan Felnőtt Egyéni Országos Bajnokság második szerenkénti finálés napján Böczögő Dorina talajon győzni tudott, gerendán ezüstérmet nyert.

A helyszínen szurkolt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián csapattársainak, aki nézőként volt jelen a viadalon. A szerenkénti finálék második napján a budapesti Tornacsarnokban a nőknél az egyéni összetettben első Divéky Luca gerendán is aranyérmes lett 13.400 ponttal, talajon pedig a második helyen végzett. Böczögő Dorina talajon kirobbanó formában volt, így nem meglepő hogy 13.700 ponttal aranyérmet szerzett, a kétszeres olimpikon gerendán lett második. Dévai Boglárka mindkét szeren a dobogó harmadik fokára állhatott. 

- Nagyon örülök, hogy talajon aranyérmes lehettem, bár bevallom gerendán is nyerni szerettem volna. Talajon két gyakorlatom van, a vasárnapi versenyen a könnyebbet adtam elő, a másikat az Eb-re tartalékolom. Gerendán a hét közepén változtattunk, sok időm nem volt a begyakorlására. Ennek ellenére a selejtezőben nagyon jól sikerült, most viszont hibáztam az elején, így fejben át kellett variálnom, és végül a régit mutattam be – fogalmazott a csabai versenyző.

A férfiaknál a riói tesztversenyen olimpiai kvótás pontszámot szerző Kardos Botond kedvenc szerén korláton ezüstérmes lett 14.150 ponttal, míg ugrásban a harmadik helyen végzett, itt Tálas Bence nyert Schweigert Dávid előtt. Korláton a második szerenkénti finálés nap legmagasabb pontszámát elérve, 14.200 ponttal Dudás Norbert nyerte meg a Prolan Kupát, nyújtón pedig Tálas Bence nyakába került az aranyérem. A férfi és női válogatott tagjai legközelebb jövő hétvégén, a várnai Világkupán lépnek a szerekhez.

Prolan Egyéni Országos Bajnokság, szerenkénti döntők, eredmények:
Női felnőtt: 
Talaj: 
1. Böczögő Dorina 13.700 pont 
2. Divéky Luca KSI SE 13.000 
3. Dévai Boglárka TC Békéscsaba 12.400 
Gerenda: 
1. Divéky Luca KSI SE 13.400 
2. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 12.600 
3. Dévai Boglárka Haladás VSE 12.300

Forrás: Magyar Torna Szövetség

FEL