Böczögő Amerikában készül

2017. február 14. 11:44 | behir.hu

Február közepén kezdődik a női tornászválogatott két hetes edzőtábora. A felnőtt válogatott és az utánpótlás együtt készül a budapesti Tornacsarnokban Böczögő Dorina és Kovács Zsófia kivételével, ugyanis a két olimpikon Texasba utazik Trenka János kíséretében, ahol találkoznak az amerikai válogatottal, és velük együtt edzőtáboroznak majd, ezen kívül egy felmérő versenyen is részt vesznek majd.

A két válogatott tornász március 1-jén érkezik haza Magyarországra. Ugyanakkor a budapesti edzőtáborban a kapitány az utánpótlásnál az idén megrendezésre kerülő győri EYOF-ra, illetve a kolozsvári Eb-re való felkészülésre helyezi a hangsúlyt. Emellett hangolnak az idei versenyszezon első nagy hazai nemzetközi versenyére is, az áprilisi Matolay Emlékversenyre. Továbbá a kapitány azt is elmondta, hogy tavaly decemberhez képest a felnőtt és az utánpótlás munkáját is át kellett szervezni, mivel edzői változások történtek.

- Az átrendezéssel kapcsolatban megnyugtató a helyzet, ugyanis sikerült megoldanunk, és építő jellegű munka kezdődött meg mindkét csapatnál. Az edzőtáborban új elemeket tanulnak majd a tornászok és célunk, hogy a kéthetes tábor végére mindenki eljusson gyakorlatszintre. Készülünk az EYOF-ra, ott Fehér Nórától várunk finálés eredményt, illetve a kolozsvári Eb-re, ahol Kovács Zsófiától felemáskorláton és gerendán, Böczögő Dorinától pedig talajon számítunk döntős helyezésre is. Makra Noémi sajnos, kézközépcsont-törés miatt nem tud versenyezni, jelenleg rehabilitációs kezelés alatt áll – fogalmazott Draskóczy Imre női szövetségi kapitány.

Forrás: Magyar Torna Szövetség

FEL