Biztonságos közlekedést tanulnak az óvodások

2016. május 31. 13:25 | Zsíros András

Óvodásoknak hirdetett közlekedésbiztonsági pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A programban többek között megtanítják a legkisebbeknek a KRESZ-táblák jelentéseit és a közúti közlekedés alapvető szabályait. A kiválasztott óvodákban a nyári szünet előtti utolsó hetekben zajlanak a foglalkozások.

Zebra Zebulon segítségével gyakorolták a nagycsoportos óvodások, milyen KRESZ-szabályokat kell betartaniuk már a gyerekeknek is az utcán. Ez azért is fontos, mert többségük már nem csak gyalogosan, hanem kerékpárosan is részt vesz a közlekedésben. Éppen ezért évente kétszer is foglalkoznak a témával a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Óvodában. Hevesi Réka óvodapedagógus elmondta, már kiscsoportban elkezdik az oktatást, amely nagycsoportok korra teljesedik ki.

Az óvodai programba jól illeszthető módszertani segédletet és szakmai támogatást nyújt az a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium indított 2014-ben. Ebben idén is meghirdették a Biztonságos Óvoda című pályázatot, amire országszerte 200 intézmény jelentkezését várták. Békés megyében öt békéscsabai mellett Gyula, Békés, Szarvas, Újkígyós és Gyomaendrőd egy-egy óvodáját támogatták. A tréneri feladatokra a pedagógus végzettségű polgárőrök pályázhattak.
Gyarmatiné Laduver Márta, a pusztaföldvári Integrált Közösségi Szolgáltató Tér vezetője is oktat, előadásainak örülnek az óvónők és az óvodások. Mint mondta, a tíz óvoda közül, amelyben járt, a legtöbb intézményben kiemelt figyelmet fordítottak eddig is a biztonságos közlekedés oktatására.

A program június 20-án zárul, de a pozitív visszajelzések alapján elképzelhető, hogy saját szervezésben folytatódik.
 

További programok »

FEL