Bizonyosné fiatal férfiakra hajt

2016. május 10. 13:08 | Fekete Kata

Kellemes két órát ígér a Békéscsabai Jókai Színház azoknak, akik megnézik Szép Ernő: Lila ákác című művét. A nyilvános főpróbán járva ez valóban garantálhatónak tűnik. Katkó Ferenc rendező kiemelte: a könnyed szórakoztatást szerették volna előtérbe helyezni, sok tánccal, zenével, kacagással.

A darab egyik női főszerepét Komáromi Anett játssza, akihez részben nagyon közel áll Bizonyosné karaktere, hiszen a színésznő a való életben is szeret nőiesen viselkedni, öltözködni. Abból a szempontból azonban kicsit sem hasonlít Bizonyosnéra, hogy nem szokott fiatal férfiakra szemet vetni, sőt flörtölni velük. Hogy mi lesz ennek a flörtnek a végkifejlete, azt megtudhatják a darabból.  Komáromi Anett azt is elárulta, hogy egyszer a házi papucsában ,,repült be" a színpadra. Nem szerette volna ugyanis a harisnyáját a próbán szétszaggatni akkor, amikor az egyik jelenetben mezítláb kellett volna megjelennie. Ezért papucsban állt be ,,takarásba" a jelenetre várva, majd ugyanebben a papucsban lépett be a jelenetbe is.

S ki Bizonyosné vonzalmának a ,,tárgya”? Csacsinszky Pali, azaz Gulyás Attila, aki sikerekben és főszerepekben gazdag évadot tudhat maga mögött. Nem véletlenül érzi magát fáradtnak, hiszen mint elárulta, délelőtt tíztől este tizenegyig próbál a színházban, aztán hajnal kettőig-háromig szöveget tanul otthon. Mégsem bánja, hiszen mint mondta, Csacsinszky Pali szerepében lubickol.

A pénteki bemutatóig már csak néhány simítás kell még, de a darab már most kifejezetten élvezetes. A történet ugyanis egy letűnt kort idéz, amikor még divat volt a Ligetben ismerkedni, amikor még a férfiak kaszinóba mulatni, s a táncosnők álma az volt, hogy egy grófot fogjanak maguknak.

FEL