Belvíz: Békésben még nem súlyos a helyzet

2016. február 23. 16:40 | Varga Diána

Mintegy 13 ezer 200 hektár áll víz alatt a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén. Jelenleg tíz belvízvédelmi szakaszon van érvényben első vagy másodfokú készültség. A szakemberek szerint még nem komoly a helyzet Békés megyében, a mezőgazdasági munkákat azonban már most is komolyabban akadályozza a belvíz.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén több mint 4000 hektár szántó áll víz alatt. Ezen a táblán egyelőre nem okoz nagy problémát a belvíz, de a mezőgazdasági munkákat nagyban visszaveti. Ezt mondja legalábbis az egyik vésztői földtulajdonos. A felvizesedett talajra ugyanis nem, vagy csak alig tudnak rámenni a mezőgazdasági gépek. Szabó Ákos kérdésünkre elmondta: hamarosan meg kellene kezdeni a termőtrágyák kiszórását az őszi kalászosokra, de az átnedvesedett, foltokban vizes talaj ezt gátolja. Az is gondot okoz, hogy késik a vetés, ott pedig, ahol foltokban áll a víz, ott a növény kipusztul, ez pedig terméskiesést jelent majd. Vésztőn és környékén évről évre visszatérő probléma a belvíz. A föld errefelé kötött, ami nehezen szívja fel a vizet, és nehezen is szárad.

Nem csak Békéscsabától északra okoz fejtörést a gazdáknak a belvíz. A Körös-vidéki Vízügyi igazgatóságához tartozó területek közül több mint 13 200 hektáron áll a víz alatt.

Szabó János, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese azt a tájékoztatást adta, hogy jellemzően január elejétől indul el a belvízvédelem. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt 2 millió köbméter vizet emeltek át egy napon a befogadókba a szakemberek. Első fokú belvízvédelmi készültség 6, másodfokú pedig 4 szakaszon van érvényben az igazgatósághoz tartozó területen, ahol az elmúlt 24 órában összesen 45 szivattyútelep üzemelt. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a napokban ismét számítani kell esőre, amely kisebb árhullámok kialakulását okozhatja. A folyókon egyelőre nem várható csökkenő vízszínt, emiatt a belvízhelyzet sem változhat jelentősen.

FEL