Békésen veszik a börtönt

2016. május 15. 14:50 | Zsíros András

Kormányzati forrásból építenek börtönt Békésen 2018-ra. A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága tavaly hirdetett erre pályázatot, amire a jelentkezők közül országszerte nyolc települést választottak ki. A megyénkben létrejövő új intézményben ötszáz fogvatartott őrizhetnek.

Kihasználatlan, szikes talaj borítja azt a hat hektáros területet, ami a téglagyár mellett, a város határában fekszik. A település lakói alapvetően pozitívan fogadták, hogy itt hamarosan börtön épülhet. Többségük a közbiztonság miatt sem aggódik. Mint mondták, abból a szempontból kifejezetten jó a börtön, hogy munkahelyet teremt. Más arra hivatkozott, hogy Szegeden vagy éppen Gyulán a város szívében van börtön és nem okoz problémát.

Erre a következtetésre jutott a város polgármestere is, aki előzőleg konzultált olyan települések vezetőivel, ahol szintén működik börtön. Ők is megerősítették, hogy közbiztonság szempontjából inkább előnyös, mint hátrányos egy ilyen intézmény. Sőt, mint Izsó Gábor rámutatott, további előnyei is vannak.

-  Joggal kérdezhetik az emberek, hogy miért vágyik egy település börtönre? – kezdte Izsó Gábor polgármester. - Elsősorban azért, mert körülbelül 300 embernek fog munkát biztosítani hosszútávon. Ez azt jelenti, hogy jelentősen csökkenhet a munkanélküliség idővel Békésen. S ha nem is itt laknak ezek az emberek, itt telepednek le, gyerekek itt járnak iskolába, itt fogyasztanak. Tehát megélénkülhet a gazdasági élet is ezáltal.

A munkahelyteremtés szolgálhatja az is, hogy a város szakközépiskolájában hosszú évek óta rendészeti képzés is folyik, amelyre négy évfolyamon jelenleg összesen több mint száz tanuló jár. A börtön megépülésével azonban új lehetőségek is adódnak az oktatás számára.

– Szeretnénk azt, hogy ha az itt fogvatartottak többsége érettségit vagy szakmát szerezne. Ehhez minden feltételünk adott az intézményben, bár nyilván ezek a képzések a börtön falain belül fognak történni – mondta Szlota József, a Békés Megyei Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium megbízott igazgatója.

Az oktatási intézmény fenntartója a katolikus egyház által működtetett Gál Ferenc Főiskola, ami szoros kapcsolatot ápol a szegedi Csillagbörtönnel is. Az ott tanító szakemberek vesznek részt a szeptembertől induló közszolgálati ügyintéző és rendészeti őr képzésben is, amelyre az előbbi esetében ötven, utóbbira harminchat fő felvételét tervezik. A fenntartó reményei szerint ezzel még tovább erősödik az intézmény szerepe a régióban.

FEL