Békéscsabán megállt az idő

2016. november 9. 09:32 | Horváth Szabolcs

Békéscsabán a Korzó teret hónapok óta egy kerámia műalkotás, egy köztéri óra díszíti. Azonban egy fontos funkciója a mai napig hiányzik, ugyanis nem mutatja az időt. A lakosok türelmetlenek, mint mondják: nem csak gyönyörködni akar a kerámia szoborban, hanem a pontos időt is látni akarja. 

- Szomorú, mert általában jó lenne tudni. Elérni a buszt vagy valami ilyen dolgot, akkor sokat segítene. Így nem sok minden. Dísz, dekoráció.

- Zavar, persze, hogy zavar! Meg zavar az is, hogy nincsen raja hőmérő. 

Ez a járókelők véleménye a Korzó téri óráról. A körzet képviselője Bíró Csaba elmondta az alkotó Takács Győző tíz éves garanciát vállalt az óra működésére és a szerkezet estleges meghibásodásának kijavítására is. A kerámikusnak olyan jellegű kötelezettsége is volt, mely szerint be kellett volna mutatnia az óraszerkezetet, annak mechanikáját, működését, de ezt nem tette meg.

- Vannak kötelezettségei, amiket úgy gondolom, hogy ő nem tart be. Mi megteszünk mindent és úgy gondolom, hogy a jogi lépéseket meg viszont kell tenni. Tehát mi az önkormányzatnál meg fogunk tenni mindent azért, hogy működjön az óra. Ha kell, úgy gondolom, hogy hosszú távon, mondom van egy olyan tíz éves garancia, amit vállalt erre a művész úr. Hogyha kell erről végső eseteben le fog mondani az önkormányzat- nyilatkozta Bíró Csaba a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke. 

A városüzemeltetési osztályon Békéscsabán, Csiaki Tamás osztályvezető mutatatta meg azt a jegyzőkönyvet, amelyben Takács Győző beismeri a meghibásodást és az ő javítási kötelezettségét. Azóta levélben is értesítették az alkotót kötelezettségeiről, amit ő nem vett át.

- A jogi csoporttal folytatunk egyeztetéseket és megvizsgáljuk a jogi útra való terelést, hogy adott esetben garanciavesztés terhére az önkormányzat egy szakcégtől megrendeli ennek az órának a javítását, ha kell átépítését- mondta  Csiaki Tamás a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezetője.

Telefonon értük el a mű alkotóját, aki azt mondta, hogy az óra adó-vevő egysége egy ármakimaradás miatt hibásodott meg. Takács Győzőt hozzátette: napokon belül szakemberekkel közösen vizsgálják meg a szerkezetet és vélhetően kiküszöbölik a hibát.

 

 

FEL