Békéscsabán járt a Mikulás

2016. december 6. 15:52 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A fehérszakállú minden évben felkerekedik, hogy megajándékozzon kicsiket és nagyokat. Idén sem tett másként, krampuszai társaságában járta végig a várost, és csalt mosolyt az itt lakók arcára.

A Mikulás minden évben ellátogat a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház Gyermekosztályára, hogy szebbé tegye az intézményben lábadozó gyerekek napját. Frankó Attila és csapata jóvoltából, így azok a beteg gyerekek is találkozhatnak vele, akik nem az otthonuk ablakába tették kitisztított csizmáikat.

A Lenkey utcai óvoda lakói sem várták hiába a télapót, aki rénszarvas helyett dottóval, azaz egy kisvonattal érkezett a hozzájuk, hogy a csokoládé mellett felejthetetlen élményt is nyújtson a legkisebbeknek.

A nagyszakállú az idősekről sem feledkezett meg. A békéscsabai Morky utcai Idősek klubjában a zenés műsorra köszöntötték az időseket, mielőtt a Mikulás ellátogatott hozzájuk. A karácsonyi dalokból álló előadás nagy sikert aratott. A szociális intézmény ellátottjainak a Mikulás napi rendezvényt a Fidesz női tagozata szervezte, akik édességet és gyümölcsöt is hoztak az időseknek. A zenés műsort követően a Mikulás is megérkezett, és átadta az ajándékcsomagokat az ünnepség résztvevőinek.

Békéscsabai Labdarúgó Akadémia több száz növendéke, a 4-es Honvéd utcai pályán várta a nagyszakállút.  Idén Juhász Gyuri öltötte magára a piros „mezt”, Fabio pedig krampuszként jeleskedett. Az utánpótlás és a felnőtt csapat tagjai egy közös edzéssel ünnepeltek.

FEL