Békéscsabán is fellépett a Recirquel Újcirkusz Társulat - Galéria

2015. november 18. 17:17 | behir.hu

Teltházas előadást tartott a Recirquel Újcirkusz Társulat a Jókai színházban.  Az újcirkusz irányzat magyar képviselői Békéscsabán a Cirkusz az éjszakában című előadással mutatkoztak be a színház kedvelői előtt.

A társulat tagjai nagyon fontos missziójuknak tekintik, hogy minél több magyar nagyvárosba eljuttassák a cirkusznak ezt a különleges művészeti ágát. Az újcirkusz egyedülálló műfaja az 1800-as évek magyar cirkuszainak hagyományait hozza közelebb az emberekhez, miközben olyan színházi eszközöket használ, mint a zene, vagy a fény.

Az artista csoport itt bemutatott Cirkusz az éjszakában című előadása az első darabja volt az alig hároméves társulatnak, így nagyon közel áll az előadók szívéhez.

Maga a darab a repülésről, a repülés vágyáról szól, és a kilenc artistából álló csoport tagjai néha valóban olyanok, mintha repülnének a színpad fölött. A lélegzetelállító produkcióknak az élő zene is fontos része, amely szinte kézen fogva kíséri végig az előadókat.

A társulat következő állomása Veszprém lesz, ahonnan Párizsba vezet az útjuk, jövőre pedig a tengerentúlon folytatják a cirkuszmissziójukat.

További programok »

Kultúra

FEL