Békéscsabai lány lett a Miss Alpok Adria Békés Megye Szépe 2016-ban

2016. szeptember 12. 12:05 | Horváth Szabolcs

Csodás természeti környezetben, több, mint ezer néző előtt, színes programkavalkád közepette választották ki szeptember 10-én szombaton a Szarvasi Víziszínház színpadán megyénk legszebb lányát. Ebben az évben a Békés Megye Szépe címet Sinkovicz Ágnes(19, Békéscsaba) nyerte el, udvarhölgyei: Horváth Dorina(20, Orosháza) és Baka Benedetta(24, Békéscsaba)

A Cervinus Teátrum és a Szépet a Színpadra Egyesület közös szervezésében egy közel háromórás program keretein belül kellett a hölgyeknek megmérkőzniük négy számban, melyek között szerepelt utcai ruhás kör, tánc, fürdőruhás kör, kommunikáció és egy divatbemutató is. Ezen felül mindannyiójuk egy békés megyei attrakciót választott ki, melyet be kellett mutatniuk a nagyérdemű előtt.

A győztes nyereménye egy félmillió forint értékű luxusutazás a Green Travel jóvoltából, egy éves modellszerződés a My77 Hungary felajánlásaként, 50.000 Ft készpénz és a címmel együtt továbbjutott a Miss Alpok Adria országos döntőjébe is. Ezen nagyértékű ajándékokon kívül az udvarhölgyekkel együtt gazdagabb lesz szépészeti csomaggal, ruhakölteményekkel, estélyi ruha bérleti lehetőséggel és számtalan kisebb ajándékkal. Az est különdíjasai: Sinkociz Ágnes(19, Békéscsaba), aki Lung András portfólió fotózását vihette haza, Melis Zsuzsanna(16, Szarvas) egy Hercegasszony Birtok wellness-hétvégével lett gazdagabb, a BEOL különdíjasa Kerezsi Virág Ágnes(22, Budapest) lett, míg a szervezők Halász Viktóriát(19, Sándorfalva) díjazták.

A programkavalkádban részt vett Berki Krisztián és Hódi Pamela is, előbbi műsorvezetőként, továbbá egy igazán különleges koncertet hallhattunk az Infusion Zenekartól Csemer Boglárka közreműködésével, a táncos blokkokat pedig a helyi Babilon TSE biztosította, míg a koreográfiát a gyulai Energy Dance Cool tanította a hölgyeknek. 

A döntőre jövő tavasszal kerül sor Budapesten, ahová több békés megyei szépséget is delegál a szervezői csapat.

FEL