Békéscsaba is benevezett a Virágos Magyarország versenyre

2019. július 18. 15:35 | Gyemendi Réka

2019-ben Békéscsaba is részt vesz a Virágos Magyarország környezetszépítési versenyen, melynek fő célja a kulturált és vonzó településkép kialakítása. Idén rekordszámú nevezés érkezett: összesen 330 település adta be pályázatát a megmérettetésre.

Csütörtökön egy független, négy tagú zsűri érkezett Hódmezővásárhelyről Békéscsabára, amely a benyújtott pályázatot értékelte. Az ítészek ezen felül egy helyszíni szemlén személyesen is bejárták és megtekintették a várost. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a csütörtöki sajtótájékoztatón úgy értékelt, hogy a megyeszékhely az elmúlt időszakban sokat szépült, közterületei megújultak, virágosabbak, szebbek és tisztábbak lettek, amely a város lakosainak is köszönhető.

– Az elmúlt időszakban az önkormányzat, illetve a lakosság a Széchenyi ligetben, a Gőzmalom téren, az Élővíz-csatorna partjánál, a Hunyadi téren, a Lencsési lakótelepen végzett olyan beavatkozásokat, amelyekkel a város tovább szépült. 2017-ben megkaptuk pályázatunkért a Belügyminisztérium különdíját. Bízunk abban, hogy az idén is kitüntető elismerésben részesítenek majd minket – fogalmazott a városvezető.

 

Virágos Magyarországért sajtótájékoztató. Fotó: Máthé Csongor

Virágos Magyarországért sajtótájékoztató. Fotó: Máthé Csongor

 

A zsűri a szakmai értékeléskor a település zöldfelületeinek minőségét, a környezeti elemek védelmét, a közösségi részvételt, a település zöldfelületeinek kialakítását, a turistabarát környezetkialakítást, valamint az önkormányzat felkészültségét, versenyben való részvételét veszi figyelembe.

A verseny célja a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása. 2019-ben először, hagyományteremtő szándékkal erdélyi települések is nevezhetnek a versenyre.

További programok »

FEL