Békéscsaba hivatalosan is „Családbarát hely” lett

2017. június 13. 18:02 | Kovács Dávid

Tizenhárom település mellett a békési megyeszékhely is megkapta a „Családbarát hely” kitüntető címet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól. Az elismerést Herczeg Tamás tanácsnok vehette át Budapesten.

Ma Magyarországon a fiatalok sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy a kívánt gyermekek szülessenek meg, küldetésüknek tekintik, hogy olyan feltételeket teremtsenek, melyek ezt elősegítik. Ennek megfelelően első alkalommal osztották ki a „Családbarát hely” kitüntetéseket. A kezdeményezésben tizennégy település képviselője vehetett át az elismerést, Békéscsaba mellett például Győr, Eger és Biatorbágy is a díjazottak között volt.

A kitüntetést azok a települések kaphatták meg, ahol kiemelt családpolitikai tevékenységet folytatnak, illetve fontos volt, hogy legyen egy olyan helyi szervezet, amely családbarát döntésekkel segíti a településen élőket. Békéscsabán az Egyensúly AE Egyesület működtetésében a Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház végzi ezt a feladatot.

- Fontos kiemelni, hogy nem az egyén és nem is az önkormányzat, hanem a család a társadalom legfontosabb alapegysége. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos elismerés. Békéscsabán azért dolgozunk, hogy folyamatosan segítsük a családokat, akár a Csaba Baba programról, akár bölcsődefejlesztésről van szó – emelte ki Herczeg Tamás tanácsnok.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL