Békéscsaba anno: Emlékezés Reisz Miksa ügyvezető orvosra

2017. június 4. 07:38 | Mikóczy Erika

Dr. Reisz Miksa életének útján sűrű egymásutánban következtek ama határkövek, melyek tevékeny orvosi életpályája alkotásait, eredményeit jelzik négy évtizedes békéscsabai közegészségügyi szolgálatában.

Reisz Miksa százhatvanöt éve, 1852-ben született Békéscsabán. 1880-ban vált orvossá Bécsben, ahol két évig egy neves sebészeti klinikán dolgozott. 1889-ben lett csabai községi orvos, majd városi ügyvezető főorvos. Ez idő alatt a város közegészségügyét kiemelte az elhanyagoltságból. Az elavult csabai kis kórház 1899-ben nyilvános lett, sürgetésére 1905-ben Ádám Gusztáv mérnök tervei szerint felépült a képen látható, első, emeletes kórházépület. A kornak megfelelő színvonalú, épületben 16 betegszoba volt 80 ággyal, központi gőzfűtéssel, vízvezetékkel. A csecsemőhalandóság megakadályozása céljából megszervezte a Stefánia Csecsemővédő Intézetet, melynek működésével azt sikerült a minimumra csökkenteni. Emellett dr. Reisz Miksa a lehető legtökéletesebben szervezte meg a városi orvosi szolgálatot, és lefektette a mentőintézmény alapjait. Nagyon jószívű ember volt, sok szegény embert ingyen gyógykezelt és látott el gyógyszerekkel. A nagy háború alatt azoktól a családoktól, amelyeknek fenntartója a harctéren volt, egyáltalán nem fogadott el honoráriumot.

Fontos szerepe volt a csabai zsidóság életében és az Aggok Háza felépülésében. Dr. Reisz Miksa részt vett a város közéletében is. Egyik legfőbb alapítója volt az Aurora Körnek, melynek elnöke, majd 1924-ben díszelnöke volt.

Betegsége miatt 1926-ban nyugdíjazását kérte. A koalíciós kormány érdemeinek jutalmazásáért a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Dr. Reisz Miksa 75 évesen, 1928. május 12-én reggel hunyt el, hosszas szenvedés után. Távozásával a régi Csaba egy markáns egyéniségét vesztette el. A jeles csabaiak nevét megörökítő tervezett emlékfalon méltán kap helyet dr. Reisz Miksa városi főorvos neve is.

Gécs Béla

További programok »

FEL