Békéscsaba anno: Az evangélikus nagytemplom orgonája

2016. február 28. 10:07 | Mikóczy Erika

A csabai evangélikus egyháznál 1900. évben elhatározták, hogy a nagytemplomban az ódon, első orgona helyett, egy modern szerkezetű, s az ország legnagyobb evangélikus templomának arányaihoz megfelelő méretű, új orgonát állítanak fel.

E célból az orgona-építésre nyilvános pályázatot hirdettek. A munkára Szukenik János és társa szegedi orgonakészítő-mesterek kaptak megbízást, akik a nagyszabású munkát 1901. kora tavaszán kezdték meg. Az orgona 36 változatú, két manuál-pedálos, és 1902-ben, a húsvéti ünnepek előtt már a helyén állt. Bár az új orgonát nem fejezték be teljesen, az ünnepen már szólt, és vezette az áhítatos hívek énekét a templomban.

Nem sokkal ezután az orgona-építés munkája teljesen befejeződött. Ezt követően az egyháztanács ennek a páratlan alkotásnak a szakértői felülvizsgálatát rendelte el. A meghívott szakértők között volt Izsák Lajos főorgonista Budapestről, Szügyi József, a békési református egyház főkántora, Exner Lajos zenetanár és Joó Károly református egyházi orgonista Szentesről. A szakértők egy napos vizsgálat alá vették az orgona legapróbb részleteit, megnézték az összes sípot, kipróbálták az összes változatot. Végezetül megállapították, hogy a vállalkozók az országban egyedülálló hangszert konstruáltak. A szakértők véleménye a következőkben csúcsosodik ki: „lehet a csabai új orgonánál nagyobb az országban, de jobb nem˝. Az egyház a bírálók tiszteletére társas ebédet rendezett, amelyen számos köszöntő hangzott el.

Délután a bírálók, akiknek mindegyike kiváló orgonaművész, az új orgonán hangversenyt rendeztek, s olyan élvezetet szereztek a nagyszámú közönségnek, amilyen Csabán addig még nem volt. Izsák Lajos művészi játéka kiemelkedő elismerést váltott ki. Szukenik János és társa orgonakészítő-mesterek büszkék lehettek legújabb hírneves alkotásukra, amely a mai napig szolgálja a híveket, akik szívesen hallgatják az egész templomot betöltő, zengően hangzó orgonajátékot.

Gécs Béla

FEL