Békés megyei nyertesek a praxispályázaton

2016. január 11. 11:14 | Zsíros András

Számos Békés megyei településen okoz gondot az állandó háziorvos hiánya. Ezeknek a körzeteknek a betöltése eddig azért is ütközött nehézségbe, mert a praxisok jogát a jelentkezőknek először meg kell vásárolnia a korábbi tulajdonostól. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ehhez kívánt segítséget nyújtani a közelmúltban lezárult praxispályázatával, amelyen négy Békés megyei orvos nyert támogatást.

Magyarországon több mint kétszáz háziorvosi körzet tartósan betöltetlen. Ebből Békés megyében a második legtöbb, több mint húsz helyen kell helyettesítéssel megoldani az ellátást. Van olyan körzet, ahol már tíz éve nincs állandó szakember. Bánkúton, Csabaszabadiban és Pusztaottlakán például a medgyesegyházi orvos látja el a szolgálatot, ahol hetente két-két órát rendel. A körzet csak így tud elegendő számú ellátottat magába foglalni ahhoz, hogy biztosítani tudja az orvos megélhetését. Többek között ez az egyik probléma, ami miatt nehézségekbe ütközik a Békés megyei kistelepüléseken a háziorvosi praxisok betöltése. Ez rendkívüli szakmai és fizikai megterhelést is jelent – mondta el dr. Nagy Béla polgármester. Hozzátette: be kell látni, hogy az elmúlt években történt pozitív változások mellett még mindig alulfinanszírozottak ezek a körzetek.

Ezen a helyzeten kívánt javítani az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a háziorvosok letelepedéséhez, illetve a praxisok megvásárlásához nyújtott támogatásával. Békés megyében három orvos nyert támogatást ellátási jog vásárlásához, egy pedig letelepedési költségekhez. Többek között Medgyesegyházán így sikerült a korábban helyettes orvosnak kifizetnie az állandó praxisjogot. Dr. Dimák Sándor elmondta, nagy segítséget jelentett neki a kapott összeg, nem volt ugyanis akkora tartalék tőkéje, amiből ki tudta volna fizetni a praxis négymillió forintos vételárát. Ezt a pályázati támogatás azonban fedezte.

Ahol még nem sikerült betölteni az álláshelyet, mint például Nagybánhegyesen, ott egyre nagyobb nehézséget jelent az önkormányzatoknak megoldani a helyettesítést. Az OEP ugyanis egy év után az ellátottakra járó normatív támogatásnak csupán a hatvan százalékát fizeti ki az orvosnak, a maradék összeget a településnek kell előteremtenie. Farkas Sándor polgármestertől megtudtuk, ez a jelentős anyagi hátrány a költségvetésükre is hatással van. A helyzet hosszútávú megoldása érdekében ezért mindenképpen szeretnének egy új háziorvost.

Giliczó Pálné jegyző szerint körülbelül ezerötszáz ellátott kell ahhoz, hogy a finanszírozási összeg megélhetést biztosítson. Nagybánhegyesen ez a szám ezerkétszázhuszonhét fő. „Nem fognak érte túlzottan kapkodni” – fogalmazott.

Valóban, a decemberben meghirdetett orvosi állásra január 15-ig várják a pályázatokat, de eddig még nem érkezett jelentkező. Pedig ezt a praxist az önkormányzat térítésmentesen adná át. Ingyen biztosítanák továbbá a rendelő helyiséget annak felszerelésével és berendezésével együtt, sőt akár még a hozzá tartozó szolgálati lakást is. A bánhegyesiek bíznak abban, hogy a nehézségek ellenére nem maradnak állandó orvos nélkül.

FEL