Békés megyéből is toborozzák a határvadászokat

2016. szeptember 18. 08:10 | behir.hu

Gyűlnek az új határvadászok. Országosan több mint 700 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság határvadász képzésére szeptember elsejei meghirdetés óta. A legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett. Mindeközben összesen mintegy 3000 érdeklődőt tájékoztattak a pályázat részleteiről.

A létszámbővítés folyamatos, amit különböző rendezvények ismertetnek a rendőrség munkatársai.  Békés megyében két toborzócsoportot hoztak létre, három fővel.

A sikeres pályázás után egy féléves rendészeti képzés vár a jelentkezőkre. A tervek szerint novemberben elinduló tanfolyam végén a résztvevők őrmesteri fokozatot szervezve, fegyveres járőrként teljesítenek szolgálatot a szerb-magyar és a bolgár-szerb határon.

Jelenleg 700 fölött van a pályázók száma, ebből 67-en Békés megyéből jelentkeztek.

- Hatvanegy pályázó van Békés megyéből. Ezeket a pályázókat hétfőtől kezdjük felvételi eljárás alá vonni, akkor kezdődnek meg a fizikai felmérések, az orvosi és egészségügyi vizsgálatok, illetve az úgynevezett pályaorientációs beszélgetés – fogalmazott Dr. Bak Sándor r. ezredes, az ORFK Humánigazgatási Szolgálat vezetője.

A képzésre érettségivel, kifogástalan előélettel rendelkező 18 és 55 év közöttiek jelentkezését várják. A létszámbővítésnek nincs határideje, addig toboroznak, míg fel nem töltik a 15 határvadász bevetési osztályt, amelyhez összesen 3000 fő szükséges. Túljelentkezés esetén gördülő képzés formájában őr járőrtársi szakképesítést biztosítanak.

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL