Békés megyében is lezajlott a nyugdíjas parlament

2017. április 27. 18:40 | Knyihár Mihály

A nyugdíjasok mindennapi problémáiról egyeztettek Békéscsabán a Magyar Szocialista Párt Békés Megyei Nyugdíjas Tagozatának tagjai. A Nyugdíjas Parlamentet Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője hívta életre. A kezdeményezés célja, hogy a megyei egyeztetések tapasztalatait egy országos nyugdíjas parlamenti ülésen összegezzék, és továbbítsák a kormányzat felé követeléseiket.

Dr. Köteles Lajos társadalomkutató és egykori tanár vezetésével indult életminőség vizsgálat a nyugdíjasok körében Békés megyében, melynek összegzése országos érdeklődést váltott ki. A szakember megjegyezte véleménye szerint az eredmények azt tükrözik, hogy katasztrofális helyzet vár a jövő nyugdíjasaira. Szerinte az a világ, amelyikre ez a nyugdíjrendszer épült, már véget ért és a jövőben tömegesen lesznek olyanok, akik a minimális nyugdíj elérésére sem számíthatnak. A társadalom kutató hozzátette, úgy gondolja, hogy a békés megyei társadalom egyharmados lesz, egyharmada nincstelen, a második harmad nyomorban él majd, míg egy részüknek a mai nyugdíjasok színvonalához hasonló lesz az életük.

Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő elmondta szerinte Békés megyében és országosan, több probléma is van, amely feszíti az idősek társadalmát. Az egyik, hogy igazságtalannak tartják a nyugdíjak inflációkövető technikával történő emelését a nyugdíjasok. A képviselő kiemelte: - Egyik oldalról, mondjuk 7 éve nem emelkedett az öregségi nyugdíjminimum mértéke, maradt 28500 forint, asszem nem kell magyarázni, a másik oldalon megteremtették a lehetőségét annak, hogy több millió forintos nyugdíjak is legyenek Magyarországon.

A politikus elmondta,  információi szerint Békés megyében 40%-al alacsonyabbak a nyugdíjak az országos szinthez képest. Elmondta tenni kell azért, hogy a jövőben ne lehessen 50 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kapni, amit elmondása szerint, még mindig alacsonynak tart.

Békéscsaba volt az országjárás 16. állomása, az országos parlamenti ülésüket május 17.én rendezik meg.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL