Békés megyében is "Közlekedik a család"

2021. június 13. 16:07 | behir.hu

Közel 20-an neveztek a „Közlekedik a család” elnevezésű országos verseny Békés megyei döntőjére. A vidám hangulatban eltelt versenyt, szoros küzdelemben a szarvasi Határszéli család nyerte meg.

Idén tizedik alkalommal indította útjára az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a „Közlekedik a család” vetélkedőt, amelyben közlekedési témához kapcsolódó elméleti és gyakorlati feladatok által mutathatták be ismereteiket a versenyre jelentkezők.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság  június 12-én Békéscsabán rendezte meg a verseny megyei döntőjét. A megmérettetésre 19 család jelentkezett és mérte össze tudását. Az eseménynek ismét az AutoMobil Körös Kft. Skoda szalonja biztosította a helyszínt. Miután regisztráltak a versenyre jelentkezők, 13 állomáson kellett helyt állniuk. Először, a korábbi versenyekből már jól ismert elméleti feladatokkal kezdődött a családok megmérettetése. Mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek külön-külön tesztlapon kellett ismeretet adni KRESZ tudásukról. A tesztet követően az ügyességi, gyakorlati feladatok jöhettek autóval, kerékpárral, rollerrel és gokarttal, valamint a minden évben kötelező versenyelemmel, az elsősegélynyújtással.

 

Galéria

 

A szervezők ismét számos újdonsággal igyekezték színesíteni az eseményt. Ilyen volt többek között, amikor az „Irány a tópart” elnevezésű játékban egy autó csomagtartójába időre kellett a családoknak bepakolni különféle, a kempingezéshez használt dolgokat. Eközben ügyelniük kellett arra, hogy semmi ne maradjon ki és a tárgyak a kalaptartó alatt beférjenek. Szintén először játszhattak a családi vetélkedőn a versenyzők a „Keresd a hibát!” feladattal. Ebben a versenyszámban a játékosoknak meg kellett találniuk egy személygépkocsin azokat a hibákat, amelyeket a szervezők rejtettek el. Éles szeműnek kellett ahhoz lenni, hogy észrevegyék a meghibásodott ablaktörlő lapátokat, az elromlott rendszámtábla megvilágítást, vagy a kifogyott ablakmosó folyadékot. Emellett próbára tehették tudásukat az elmaradhatatlan „Kahoot” mobiltelefonos kvízjátékban, egy óriás puzzle kirakásában és egy 3D memóriajátékban is.

A területi döntőben a szarvasi Határszéli család bizonyult a legjobbnak, a második helyen a békéscsabai Krizsán család végzett, míg harmadik lett a mezőberényi dr. Karmanóczki család. A győztesek Pelleg József r. alezredestől, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjétől és Hegedűs Sándortól, a márkakereskedés vezetőjétől vehették át a nyerteseknek járó jutalmakat. A négytagú Határszéli család képviseli majd Békés megyét az országos döntőn, amelyet 2021. augusztus 27-e és 29-e között rendeznek meg Győr-Moson-Sopron megyében, valamint Veszprém megyében.

 

Forrás: police.hu

 

További programok »

FEL