BEGart kiállítás a Békés Megyei Könyvtárban

2017. május 24. 07:36 | Knyihár Mihály

A nyári szünethez közeledve, ismét megrendezték az Evangélikus Gimnázium művészetis diákjainak munkáiból összeállított kiállítást a Békés Megyei Könyvtárban.  A BEGart tanév végi kiállítása június 12-ig tekinthető meg a Békés Megyei Könyvtárban.

Az Evangélikus Gimnázium igazgatója Köveskúti Péter a kiállításmegnyitón elmondta, büszke arra, hogy a 19. tanévet kezdték meg idén, mint művészeti szakgimnázium illetve korábban, művészeti szakközépiskola. Kiemelte, hogy az intézmény az országban egyedül álló, hiszen egyházi fenntartású művészeti szakképzés máshol nincs.

Az igazgató úgy fogalmazott, igazi ékszerdoboznak tekintik ezt a fajta munkát, ami az intézményben történik, hiszen kreatív embereket képeznek ki. Azok akik már végeztek és pedagógusként egyszer visszatérnek, arról adnak bizonyságot, hogy az iskolában megszerzett tapasztalatokkal, megállják a helyüket a munka világában.

Köveskúti Péter hozzátette, úgy véli, hogy a művészeti képzésekben tanuló diákjaik maximálisan megfelelnek az Európai Unió 4K elvének. A jövő munkavállalói ugyanis az unió szerint legyenek kreatívak, kommunikatívak, gondolkodjanak, kritikusan valamint képesnek kell lennie másokkal kooperálni, vagyis közösen dolgozni.

Azok a diákok, akinek a művüket kiállították, elmondták megerősíti őket az elismerés és önbizalmat ad számukra.

A BEGart tanév végi kiállítása június 12-ig tekinthető meg a Békés Megyei Könyvtárban.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL