Vidám sportdélelőtt – a mozgás, az egészség és a tudásszerzés jegyében” címmel került sor 2018. augusztus 22-én 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Hajnal utca 12. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épület udvarára.

A résztvevők köszöntése, a témára való „ráhangolódás” pillanatai után máris kezdetét vette a mozgás. A gyermekek különféle játékos feladatokat kaptak, leküzdhették egy mini akadálypálya elemeit, jókedvűen mozoghattak, sportolhattak. Természetesen a játék, a vidámság, az önfeledt időtöltés alaposan kifárasztotta a résztvevőket, egy idő után „rájuk fért” a pihenés, no, meg egy kis energiabevitel. A pogácsás, kakaós-csigás falatozás mellett finom gyümölcsszörpös víz segítette a felfrissülést, de a többség kedvenc csemegéje a Csabagyöngye-ültetvényről érkezett Csabagyöngye szőlő volt. A szülők is örömmel nézték a gyermekek étvágyát. Ezt követően a gyerekek frissült erővel folytatták a játékot, a mozgást, és az ezekhez kapcsolódó tudás megszerzését.

A rendezvény célja olyan, az egészség fejlesztésére irányuló egészségügyi program (beleértve a prevenciós, mentálhigiénés programokat) megvalósítása volt, amelyek az akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával valósulnak meg a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja érdekében.

Célunk volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsuk az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy elindultak azok az infrastrukturális, egészségügyi, szociális, közösségi stb. projektek, programok, amelyek lakókörnyezetük, lakóterületük, mindennapjaik élhetőbbé tétele érdekében valósulnak meg. Meggyőződésünk, hogy az itt élők megszólításának, bevonásának egyik leghatékonyabb módja lehet, ha az itt élő gyermekek, illetve szüleik elérését, rendezvényeinkre történő meghívását helyezzük elsőként a központba, hiszen így a nagyszülőkhöz, ismerősökhöz, szomszédokhoz is könnyebben eljuthatnak az eseményekre vonatkozó információk. Nagyon fontod, hogy a gyermekek (legyenek akár óvodások, akár iskolások) és szüleik érezzék, hogy jó itt lakni, illetve egyre jobb lesz majd itt élni, hiszen nagyon fontos, hogy ezek a családok itt maradjanak, Békéscsabán tervezzék jövőbeli életüket is.

Fontos volt természetesen az egészséges, és sportolással, mozgással teli életvitelre való figyelemfelhívás, nevelés megvalósítása is, hiszen ez hosszú távon is hozzájárulhat a boldog, kiegyensúlyozott élethez.

Cél volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsák az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy milyen nagyszerű oktatási intézmények találhatók itt.

A rendezvény céljai között szerepelt az érdeklődőkkel, illetve érdeklődő szülők között történő kapcsolatfelvétel, a beszélgetés, a mozgás, a játék, a tudásszerzés, a tanulás lehetőségeinek bemutatása is. Ez a pozitív egészségügyi hatások mellett reményeink szerint egy szabadidejében a helyi értékek, programok iránt érdeklődő, azokért tenni is akaró kisközösség, szülőkből, családokból álló csoport alapjainak megteremtéséhez is hozzájárult.

Rendezvény által elért eredmények széleskörűnek mondhatók. Megvalósult a mozgás, a sport, a játék az egyén személyes egészségének javítása, hiszen mind a testi, mind a mentális egészség megőrzéséhez hozzájárulhatnak az ilyen rendezvények. Sikerült hozzájárulni a megszervezett közösségi alkalom, esemény létrehozásával az egészség-tudatosság, a közös játékok jegyében szükséges és lehetséges mozgási, sportolási lehetőségek egyikének bemutatásához, népszerűsítéséhez. Hisszük, hogy az ilyen eseményekhez szükséges eszközök, feltételek biztosítása, igénybe vehetősége esetén a későbbiekben esetleg utcák, vagy néhány utcából álló területek, településrészek is képesek lehetnek hasonló játékos közösségi egészségügyi, sport, stb. események megszervezésére, lebonyolítására.

Sikeres és kiemelten fontos volt a kisgyermekek, és szüleik motiválása, a mindennapos mozgás, játék, stb. napi életvitelbe történő integrálása, az egészséges, sportos életmód trendivé tétele érdekében szükséges tevékenység megvalósítása is. A rendezvény igazolta, megvalósulása mintaként szolgálhat, hogy hasonlóan pozitív hatások remélhetők a lakóközösségek, civil szervezeti közösségek ilyen típusú bevonásával, a közös, előkészített, játék, mozgás, sportolás, mint szabadidős mozgásforma segítségével történő erősítésével, szemléletformálásával, bevonásával is, azaz nemcsak egészségügyi, de társadalmi hozzáadott értékkel is bírt a rendezvény. A megvalósítás alátámasztotta, hogy a szabadidős mozgás nemcsak egészségügyi prevenciós hatással bír, hanem egyben a közösségek erősítéséhez is hozzájárul, a szabadidő hasznos és élményt jelentő eltöltése és a rekreáció terén is jelentős pozitívumokat ad a résztvevőknek, élhetőbbé teszi lakókörnyezetünket, mindennapjainkat, erősíti ismeretségeinket, barátságainkat, illetve nagyszerű lehetőséget kínál a közös programokra is. A rendezvény hozzájárult a „helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” tárgyú, TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt céljainak, célkitűzéseinek megvalósításához, ezáltal prevenciós és egészségmegőrző eseményként az itt élők életminőségének jobbításához is.