„Vezetett séta – az Andrássy út értékei 1. rész” címmel került sor 2018. július 28-án 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Csaba Centernél, az Andrássy út 37-43. számnál volt, ahol az Andrássy úti bejáratnál gyülekeztek az érdeklődők. Innen indult a séta az Andrássy úton a Szabadság tér irányába.

Az érkezők köszöntése, a sétára való „ráhangolódás” pillanatai után szabad beszélgetések, rövid tájékoztató keretében került sor a projekt és a mostani rendezvény pozitív hatásainak rövid bemutatására. Kis Béla, műemlékvédelmi szakmérnök, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnökségi tagja, Podmaniczky-díjas építész először az indulás helyszínének múltját, jelenlegi formájának kialakulását ismertette, illetve a szomszédos terek, utcák kapcsolódásaival a települési térszerkezetben való elhelyezkedést is bemutatta. A séta ezt követően indult, követve az Andrássy út Szabadság térhez vezető útvonalát. Útközben a részvevők megismerhették az itteni épülete, terek, utcák múltját, értékeit, különlegességeit, bőséges és nagyon érdekes információkkal, tudással gazdagodva.

A Csaba Center tömbjének kialakulása, a szomszédos terek múltjának, fejlődésének, végleges jelenlegi formájuk elnyerésének, korábban felmerült lehetséges alternatív kialakításuk történetének megismerése nagyon sok értékes információval gazdagította a résztvevőket.

Az „U-alakú” megtervezésének, megépítésének okai, lépései, a Korzó-tér létrejötte, a szökőkút története, a térburkolat változásai, az épületek homlokzati kialakításának okai, korabeli „szabályai” mind-mind érdekes, eltűnődésre is alkalmat adó infókkal, tudással szolgáltak. Hasonlóan fontosnak ítélték a jelenlévők a további útszakaszon bemutatott, s így megismert épületek szóba kerülését, s persze a Színház, az Ibsen-Ház és a Fiume Hotel múltjába történő betekintést is.

A cél olyan, az egészség fejlesztésére irányuló egészségügyi program (beleértve a prevenciós, mentálhigiénés programokat) megvalósítása volt, amelyek az akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával valósulnak meg a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja érdekében.

Célunk volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsuk az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy egy ilyen értékes környezetben élnek, dolgoznak, mozognak-közlekednek mindennapjaikon, miközben ez nem tudatosul bennük. Itt élünk, de tekintetünk szinte sosem suhan feljebb a földszinti nyílászáróknál, miközben a homlokzatok csodások, a történelem, a múlt nagy pillanatairól mesélnek, megismerve történetüket, időutazásra indulhatunk Városunk múltjának megismerésében, illetve ezer választ, érvet találhatunk arra a kérdésre, hogy miért jó itt élni, miért jó békéscsabainak lenni, miért jó annak maradni. Mindez egyben azt is jelenti, hogy megmutathatjuk, nemcsak a Városban mindenfelé zajló építésekben, építkezésekben megtapasztalható fejlesztésekre kerül sor, hanem kulturális, közösségi, művészeti, egészségügyi, stb. rendezvényekre, eseményekre is, melyek közé tartozott a mostani is.

Cél volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsák az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy egy ilyen szép és értékekkel teli helyen laknak, illetve hasonló sétákkal tehetnek egészségük megőrzéséért, illetve mindeközben még közösségeiket is erősíteni tudják.

A rendezvény céljai között szerepelt az érdeklődőkkel, illetve érdeklődők között történő kapcsolatfelvétel, a beszélgetés, az egymást segítő mozgás, séta, tanulás lehetőségeinek megteremtése, biztosítása is. Ez a pozitív egészségügyi hatások mellett reményeink szerint egy szabadidejében a helyi értékek iránt érdeklődő, azokért tenni is akaró kisközösség, klub alapjainak megteremtéséhez is hozzájárult.

 

Rendezvény által elért eredmények széleskörűnek mondhatók. Megvalósult a mozgás, a sport, a szabadidős mozgásformák bevonásával az egyén személyes egészségének javítása, hiszen mind a testi, mind a mentális egészség megőrzéséhez hozzájárulhatnak az ilyen rendezvények. Sikerült hozzájárulni a megszervezett közösségi alkalom, esemény létrehozásával az egészség-tudatosság, a különféle betegségek megelőzése jegyében szükséges és lehetséges (egyszerű séta!) mozgási, sportolási lehetőségek egyikének bemutatásához, népszerűsítéséhez. Sikeres és kiemelten fontos volt a fiatalok és idősek motiválása, a mindennapos mozgás, séta, stb. napi életvitelbe történő integrálása, az egészséges, sportos életmód trendivé tétele érdekében szükséges tevékenység megvalósítása is. A rendezvény igazolta, megvalósulása mintaként szolgálhat, hogy hasonlóan pozitív hatások remélhetők a lakóközösségek, civil szervezeti közösségek ilyen típusú bevonásával, a közös, előkészített, szervezett séta, mint szabadidős mozgásforma segítségével történő erősítésével, szemléletformálásával, bevonásával is, azaz nemcsak egészségügyi, de társadalmi hozzáadott értékkel is bírt a rendezvény. A megvalósítás alátámasztotta, hogy a szabadidős mozgás nemcsak egészségügyi prevenciós hatással bír, hanem egyben a lélek, a közösségi igények, a szabadidő hasznos és élményt jelentő eltöltése és a rekreáció terén is jelentős pozitívumokat ad a résztvevőknek, élhetőbbé teszi lakókörnyezetünket, mindennapjainkat, erősíti ismeretségeinket, barátságainkat, illetve nagyszerű lehetőséget kínál a közös programokra is. A rendezvény hozzájárult a „helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” tárgyú, top-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt céljainak, célkitűzéseinek megvalósításához, ezáltal rendszeres prevenciós és stresszoldó eseménysorozati eseményként az itt élők életminőségének jobbításához is.