Baleset, több szabálysértés miatt intézkedtek a rendőrök Békésben

2023. július 11. 14:33 | behir.hu

Közlekedési baleset, előállítások és őrizetbe vételek, valamint rongálás miatt volt szükség a Békés megyei rendőrökre.

Körösladányban, a Lenkei utca és az Alkotmány utca kereszteződésében július 10-én 8 óra után néhány perccel elsőbbségadás elmulasztása miatt összeütközött két személygépkocsi. A balesetben mindkét jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett – olvasható a rendőrség honlapján.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság július 10-én rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy férfit. A 21 éves kunágotai fiatalember a gyanú szerint egy héttel korábban elvette az egyik ismerőse pénzét úgy, hogy bántalmazta őt.

A Gyulai Rendőrkapitányság július 10-én büntetőeljárás indított egy 16 éves békéscsabai fiatalember ellen, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy nincs jogosítványa. Ez már nem először fordult elő, korábban szintén engedély nélküli vezetés miatt a bíróság el is tiltotta a járművezetéstől, tehát nem is szerezhetne jogosítványt. A rendőrök ezúttal Gyulán, a Duzzasztó utcában igazoltatták, onnan állították elő és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésével gyanúsították meg.

 

Baleset Körösladányban 2023.07.10.-én. Forrás: police.hu

 

Az Orosházi Rendőrkapitányság július 10-én őrizetbe vett egy férfit. Jogosítvány nélkül vezetett, reggel fél 7 körül Tótkomlóson, a Rákóczi utcában autózott, amikor a rendőrök leállították. Az engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt a rendőrkapitányság munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.

Két kamionsofőr között alakult ki nézeteltérés június 10-én éjfél körül Gyulán. Kölcsönösen megelőzték egymást, majd egyikük megállította a másikat és kérdőre vonta a manőver miatt. Szóváltásba keveredtek, az egyik sofőr megrongálta a másik kamionját, behorpasztotta az ajtaját. A török állampolgár ellen büntetőeljárást indult.

További programok »

FEL