Bakondi: Kérdéses, tudnak-e békésen egymás mellett élni a kultúrák

2017. július 31. 12:51 | behir.hu

Migránsokhoz köthető bűncselekmények kapcsán nyilatkozott Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Arról beszélt, kétségei vannak az integráció és a különböző kultúrák békés egymás mellett élésének megvalósíthatóságát illetően is. A főtanácsadó egyúttal az osztrák kancellár Magyarországnak címzett kritikáira is válaszolt.

Az utóbbi évek példái alapján kijelenthető, hogy egyre több köztörvényes bűncselekményt az Európába újonnan érkező migránsok – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap este az M1 aktuális csatornán.

 

 

Bakondi: Nem valószínű, hogy az érkezők felveszik a nézeteinket

 

A főtanácsadó szerint 2015 óta számos példa van arra, hogy nemcsak köztörvényes bűncselekményeket, hanem terrorakciókat is végrehajtanak a nemrégiben érkezettek.

Hozzátette, ezek a cselekmények felvetik a kérdést, megvalósíthatók-e azok az elvek melyek szerint, két kultúra békésen egymás mellett élhet, „sőt, esetleg, akik nem a keresztény kultúrkörből érkeztek, azok majd szépen felveszik a mi nézeteinket” – fogalmazott.

Megjegyezte, az sem megnyugtató, ha arról szólnak a hírek, hogy két-három generáció óta Európában élő ember követ el egy terrorcselekményt, hiszen elvileg már integrálódnia kellett volna a társadalomba.

 

 

„Nem Európában szokásos megoldás”

 

Annak kapcsán, hogy vasárnapra virradóra a németországi Konstanzban egy iraki állampolgár vélhetően egy vita után lövöldözni kezdett egy diszkóban, és megölt egy embert, Bakondi György azt mondta, ez is azt mutatja, hogy egy konfliktushelyzet megoldásánál talán nem az Európában általában szokásos megoldást választotta.

 

 

Magyarországot kritizálja az osztrák kancellár

 

Az M1 műsorában az is szóba jött, hogy az osztrák szociáldemokrata kancellár megismételte, támogatja a pénzügyi nyomásgyakorlást Magyarország és Lengyelország ellen. Christian Kern egy lapinterjúban azt mondta, “Európa értékközösség is, ezért nem elfogadható, hogy ezek az országok lépésről lépésre felszámolják a demokráciát és a hatalmi ágak szétválasztását, valamint korlátozzák a sajtószabadságot”.

Szijjártó Péter még csütörtökön kijelentette: Európában hadviselés zajlik azokkal szemben, akik nem hajlandók illegális bevándorlókat befogadni, ennek a hadviselésnek két eszköze van: a jogi és a pénzügyi fenyegetőzés.

 

 

Voltak már ennél súlyosabb kijelentések is

 

Bakondi György szerint Ausztriában időről időre változik a politikai álláspont, osztrák kancellár részéről a mostaninál súlyosabb kijelentések is elhangzottak már a 2015-ös magyar kerítésépítés kapcsán, aztán ők is kerítést építettek, az akkor osztrák kormány vezetője, Werner Faymann pedig már nincs a posztján. A főtanácsadó hozzátette, jól kell látni, hogy Ausztriában választási kampány zajlik, de mivel már nincs Osztrák-Magyar Monarchia, felesleges bennünket belekeverni az ottani belpolitikai vitákba.

A magyar kormányzat nem ért egyet az osztrák kancellár állásfoglalásával, és azt javasolja neki, hogy kevesebbet foglalkozzon Magyarországgal, és talán többet foglalkozzon Ausztria biztonságával, „hogy ne kellejen nekünk a határőrizet érdekében biztonsági lépéseket tennünk az ő biztonságuk védelmére” – fogalmazott.

 

Forrás: M1, hirado.hu

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL