Bajban van? Kérjen egy "lelki fröccsöt" a pultnál

2017. február 26. 05:03 | Mikóczy Erika

A tapasztalat azt mutatja, ha valakinek segítségre van szüksége, azt sokszor nem meri elmondani, nem mer megnyílni embertársai felé, így a probléma megoldatlan marad. Ennek az oka gyakran a következményektől való félelem, illetve az, hogy nem tudják a bajbajutottak, kihez is fordulhatnának. Ebben segít a rendőrfőkapitányság akár országossá szélesedő akciója.

“Lelki fröccs” nevű program lényege, hogy az együttműködő szórakozóhelyeken olyan kapcsolati lehetőséget teremtsen a segítségre szorulók és a segítő szervezetek között, amely során megoldást találhatnak az adott problémákra. Legyen ez akár lelki eredetű vagy jogi, a teljes diszkréció megoldja a bajban lévőt a további sérülésektől. Hathatós megoldást kínál, hiszen közvetlen kapcsolat alakulhat ki a bajba jutott és a segítő között.

 

Vörös és fehér fröccs az itallap kínálata

Fekete Miklós, a Jász-Nagy-Kun Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság ezredese arról tájékoztatott, hogy a Lelki fröccs itallapjáról a fiatalok kétféle “ital” közül választhatnak. A vörös lelki fröccsöt olyan problémákkal küzdő személyek kérhetik, akiknek valamilyen jogi vagy személyes sérelmeik vannak, tehát mindenképpen a rendőrségre tartozik az ügy. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek bármiféle bűneset átélése után nagyon nehezen nyílnak meg, és nem mernek segítséghez fordulni. Számukra van megadva a 112-es segélyhívó szám – hívja fel a figyelmet Fekete Miklós a Napközben című műsorban.

A fehér lelki fröccs, a lelki problémákra irányul, ha olyan trauma éri a személyt, mint például valakinek az elvesztése vagy családi problémák, esetleg párkapcsolati gondok. Ezek mind sokkal nehezebben nyitható ajtók, sokkal kevesebben mernek erről beszélni, itt a lelki segélyhívó telefonszáma van feltüntetve.

 

Virtuális világban, mobilizálódott társadalomban élünk

Nagy Géza Kristóf, mentálhigiéniai szakértő szerint az, hogy az emberek napjainkban nem beszélnek a problémákról, az internet káros hatásainak köszönhető. Egy nagyon elmobilizálódott társadalmat élünk. A kapcsolatokat interneten vesszük fel, ami hamis önképet nyújt mindkét fél számára, meg van az esélye, hogy nem a valós személlyel beszélünk. Hamis, nehezen kezelhető élmény marad.

Az interneten való kommunikálás miatt nem tudnak kiteljesedni az emberek, nem elégséges ez a fajta kapcsolatfelvétel, például a barátok már nem járnak el csoportos összeülésekre, beszélgetésekre, ahol kibeszélik a problémákat, nincsen személyes barátság. Nagyjából mindenki lerendezi a dolgot telefonon, még ha együtt is vannak, akkor is elmerülnek készülékjükben. Virtuális világban, virtuális barátságban élnek – véli Nagy Géza Kristóf.

Hozzáteszi: ezt a folyamatot kell visszafordítani. A program azt a célt akarja szolgálni, hogy megnyíljanak a fiatalok. Akik italozással próbálják oldani magukban a felgyülemlett feszültséget, és problémákat, ha egy ilyen helyen meglátják a lelki fröccs feliratot, megadva ezzel az esélyt nekik, hogy közben felhívhatnak egy olyan számot, ahol megoldás születhetik a problémáikra.

Fekete Miklós elmondása szerint szeretnék, ha a program országosan is kiterjedne. Hiszen ez egy olyan pozitív elgondolás, mely segítené a bajba jutott fiatalokat. A program egyelőre még csak a szolnoki Talifis nevű vendéglátóhelyen működik, ahol február 11-én mutatták be a lelki fröccs elgondolást. A rendőrezredes elmondása szerint folyamatosan keresik fel a szórakozóhelyeket, hogy terjeszteni tudják ezt a kezdeményezés.

Forrás: Kossuth Rádió/Napközben, hirado.hu

FEL