Az orosháziak nem bírtak a csurgói kapussal

2016. szeptember 22. 11:47 | behir.hu

A hazai közönségnek is bemutatkoztak az új szezonban az orosházi kézisek. A férfi élvonal egyetlen Békés megyei csapatára nem várt könnyű ellenfél, hiszen a nemzetközi kupában is szereplő Csurgó együttese látogatott az Eötvös téri sportcsarnokba. A vendégek jól támadtak az első félidőben, majd a másodikban kiváló kapusteljesítményüknek is köszönhetően 30-25-ös győzelmet arattak.

A piros mezes vendégek Borut Oslak találatával szereztek vezetést, de az Orosháza sokáig tartotta a lépést. A félidő közepén három góllal meglépett a Csurgó, amelyet a szünetig meg is őrzött, 30 perc után 18-15-re vezetett Sótonyi László csapata. A második játékrészben már kevesebb gól született, de az EHF-kupa résztvevő vendégek nem engedték ki a kezükből az előnyt. Az orosháziak többször is közel kerülhettek volna riválisukhoz, de Bartucz László kiváló formában védett, így a vendégek 30-25-ös begyűjtötték a két bajnoki pontot. A mezőnyből többen is öt góllal zártak, hazai oldalon Antal Szabolcs és Németh Gábor, míg a vendégeknél Stefan Cavor és Bojan Radjenovic remekelt.

A két meccs után nyeretlen Orosháza szombaton a Tatabányát fogadja, míg a négypontos Csurgó vasárnap Komlóra látogat.

Így látták a meccset a főszereplők:

Vladan Jordovic (vezetőedző, Orosházi FKSE-LINAMAR): A meccs elején egy kicsit kapkodva, idegesen kezdtünk, elhamarkodott lövéseink voltak, ezzel felhoztuk az ellenfél kapusát, akinek nagyon jó napja volt. Amikor a második félidőben lett volna esélyünk, hogy szorosabbá tegyük a mérkőzést, akkor döntő szituációkban tudott védést bemutatni.

Sótonyi László (vezetőedző, Csurgói KK): Szorosabb végeredményre számítottam, de amit védekezésben gyakoroltunk, azok ültek, védőfalunk a kapussal együtt jól működött. Viszont sok volt az eladott labda, abból tudtak könnyű gólokat dobni, ezen javítanunk kell, de ez egy nehéz pálya, sosem könnyű itt nyerni.

Halász Levente (játékos, Csurgói KK): Úgy érzem, hogy ma nagyon egyben voltunk, mint csapat, kezdeném hátulról, a kapuból, Bartucz egy nagyon extrát nyújtott, de természetesen a védekezés is segített neki. Támadásban is tudtunk egy olyan szintet hozni, ami ehhez az ötgólos sikerhez vezetett.
 

FEL