Az Orosházi Kórházban is fogadnak Csongrád megyei betegeket

2017. március 9. 07:21 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Békés megyét egyelőre elkerülte a kanyaró. Szombaton a makói kórházban rendeltek el járványügyi zárlatot, ahol kimutatták a kanyarófertőzést. A romániai járvány miatt a határ menti térségben nagyobb a megbetegedés kockázata. Ugyanakkor a hazai védőoltási rendszernek köszönhetően nagyon kicsi az esélye annak, hogy Magyarországon nagyobb kanyarójárvány alakuljon ki – mondják a szakemberek.

Romániában több mint háromezer kanyarómegbetegedés történt 2016 eleje óta. Szombaton már Magyarországon, a makói kórház több egészségügyi dolgozójánál is kimutatták a kanyarófertőzést. A hatóságok szerdáig 13 kanyarógyanús esetről tudnak. 11 makói egészségügyi dolgozó, egy a makói kórházban kezelt, de Szegedre átszállított beteg és a Szegedi Tudományegyetem egyik egészségügyi dolgozója kaphatta el a vírust. A makói kórházban szombaton rendelték el a zárlatot, ami miatt most más kórházak fogadják a betegeket. Az Orosházi Kórházba Csongrád megye 4 településéről érkeznek ellátottak, Pitvarosról, Csanádalbertiről, Ambrózfalváról és Nagyérről – innen naponta 3-4 beteget érkezik. Az orosházi intézményben ezen kívül felmérik az egészségügyi dolgozók védettségét is.

–Felmérjük az egészségügyi dolgozóknak az oltási státuszát. Tehát, hogy ki hány oltást kapott. Ugye kaphatott egyet, kaphatott kettőt, illetve a 69 előtt születettek nem kaptak oltást. Egyelőre ezt prevenció jelleggel ezt az oltási dokumentációt begyűjtjük. És ha szükséges – ha egyéb intézkedéseket kapunk – esetlegesen itt is elkezdjük az oltásokat. - tájékoztatott Dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója.

A szakemberek szerint a magyarországi védőoltási rendnek köszönhetően a lakosság 98%-a védett a megbetegedéssel szemben.

–Mivel az első oltást a babák 15 hónaposan kapják meg, az ezeknél fiatalabbakra jó lesz, hogyha vigyázunk ebben az időszakban. Egy ideig még az anyai immunitás feltehetőleg védi, de mégis jobb őket megóvni attól, hogy olyan beteggel találkozzanak, akik rendelkezhetnek ilyen tünetekkel. - mondta el Dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának főosztályvezető-helyettese.

A megbetegedés feltehetően úgy kezdett terjedni, hogy a makói kórházban egy romániai beteget láttak el, aki akaratán kívül áthozta a fertőzést Magyarországra. A szerdai adatok szerint Békés megyében nem regisztráltak kanyarós megbetegedést.

További programok »

Egészségügy

FEL