Az MTK következik

2016. április 6. 10:20 | behir.hu

Pontért-pontokért utazik az Előre Dunaújvárosba, a fővárosi kék-fehérek ideiglenes otthonába.

Ezerrel pörög a bajnokság, s mivel három fordulóból áll, ebben a szakaszban ismét egy olyan ellenfél akadt a csabaiak útjába, akivel kétszer kell idegenben megmérkőzni, egymáshoz kifejezetten közeli időpontokban, hiszen február 27-e óta alig több mint egy hónap telt el. Akkor a Fáy utcában csapott össze a két együttes. A lila-fehérek számára jó hír, hogy az ellenfél legjobb gólvágója, a góllövőlista harmadik helyén álló Torghelle Sándor nem lesz ott a pályán. Ugyanakkor nem csak hiányzói, hanem visszatérői is lesznek az MTK-nak, hiszen Vaszilisz, Thiam és Gera is Theodoru edző rendelkezésére állnak. Normál esetben mindhárman stabil tagjai a kezdőcsapatnak.

Az viszont kifejezetten jó hír, hogy Zoran Spisljak majdnem minden játékosa hadra fogható, tehát a legjobbnak ítélt csapatát küldheti pályára lilák edzője. Az idei szezonban egyszer már volt hasonló távolban töltött hosszú hete a csapatnak, mint amilyen most is vár rájuk. Pont egy hónappal ezelőtt a kozármislenyi kupamérkőzés után maradtak a Dunántúlon játékosok a hét végéig. Az a túra kifogástalanul sikerült, hiszen a kupameccsen elért döntetlen a továbbjutást jelentett, majd három pontot gyűjtöttek Pakson a csabai fiúk. Akkor Szekszárd és Tolna volt a csapat kihelyezett főhadiszállása, most Telkiben töltjük el a meccsek közötti időt. A csapat kedden délelőtt elutazott Telkibe, este edzésen vett részt a csapat. Szerdán már mérkőzés Dunaújvárosban, csütörtökön edzés Telkiben, majd indulás Sopronba. Pénteken edzés Sopronban, szombaton mérkőzés a Haladás ellen.

A csapatbuszon a következő játékosok kaptak helyet ezúttal: Mursits Roland, Vukasin Poleksic, Damjanovic Slavko, Takács Péter, Thomas Piermayr, Nascimento de Oliveira Fabio, Matus Paukner, Vaskó Tamás, Birtalan Botond, Punosevac Bratislav, Laczkó Zsolt, Bényei Balázs, Spitzmüller István, Fehér Zsolt, Balog Zsolt, Hudák Martin, Ezequiel Calvente Criado, Viczián Ádám, Szalai Dániel, Koszó Balázs Tibor. Eccleston sérült, Vadász pedig korábbi agyrázkódása miatt még nem bevethető.

– Masszív csapat a fővárosiaké, nem téveszt meg bennünket ez a pozitív mérleg. Az MTK a mezőny egyik legmasszívabb csapata, még akkor is, ha az elmúlt hét végén botlottak. Persze az is tény, hogy az eddig lejátszott négy mérkőzés alatt sikerült őket alaposan feltérképeznünk, igencsak megismertük a stílusukat, fel tudunk készülni belőlük. A fő célunk az lesz ellenük szerdán, hogy ne kapjunk gólt. E tekintetben az őszivel ellentétben alaposan feljavultunk, tavasszal mindössze négyszer voltak eredményesek ellenfeleink velünk szemben. És persze ahhoz, hogy megvalósítsuk bennmaradási álmainkat, nekünk viszont gólt kell elérnünk. Ennek szellemében utazunk Dunaújvárosba – fogalmazott egy nappal az újabb találkozó előtt Zoran Spisljak, a viharsarkiak szakvezetője.

A mérkőzést Vad II. István sporttárs igazgatja, segítői ezúttal Varga Zsolt dr. és Georgiou Theodoros lesznek. Az előrejelzés szerint ideális időjárás várható: közepesen felhős, némi szél – akár 24 Celsius-fokig is melegedhet a levegő hőmérséklete. A találkozó 19 órakor kezdődik a dunaújvárosi stadionban. A szurkolók szokásos módon élő közvetítéssel és fényképes beszámolóval találkozhatnak a csapat közösségi oldalán a meccs alatt.

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre


 

FEL