Az internet veszélyei – előadás a Gyulai Törvényszéken

2017. május 8. 11:58 | Zsíros András

A gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium száz diákja vett részt az internetes jogsértésekkel kapcsolatos ismeretterjesztő előadáson május 2-án a Gyulai Törvényszék dísztermében. A „Nyitott Bíróság” program részeként, az oktatási intézmény felkérésére tájékoztatták a fiatalokat az internet és a közösségi oldalak használatával járó veszélyekről.

A diákokat és pedagógusaikat dr. Bagdi Árpád Gyula, a törvényszék elnöke fogadta, aki köszöntőjében kiemelte annak jelentőségét, hogy a fiatalok kellő ismeretekkel rendelkezzenek a világhálón rájuk leselkedő veszélyekről annak érdekében, hogy elkerüljék az áldozattá, vagy – akár akaratlanul is – valamely büntetendő, mások személyiségi jogait sértő cselekmények elkövetőjévé válásukat.

A diákok számára ezt követően dr. Marton Erika törvényszéki titkár tartott előadást „Internetes zaklatások” címmel, amelyben ismertette az internet széles körű elterjedése miatt előforduló jogsértéseket, valamint azokat a veszélyforrásokat, melyek a közösségi oldalak használatával függnek össze. Összefoglalta azokat a bűncselekményeket, melyek tipikusan megvalósíthatók a világhálón keresztül, bemutatta e cselekmények büntetőjogi szankcióit, majd kitért a polgári jogi következményekre is.

Az előadásból a diákok szemléletes példákon keresztül szerezhettek információt arról, hogy egyes internetes tartalmak milyen veszélyeket rejtenek, és a netes szolgáltatások használata közben hogyan járhatnak el körültekintően személyes adataik és magánéletük védelme érdekében.

Forrás: Gyulai Törvényszék

További programok »

Gyula

FEL