Az Európai Év Fája címért idén egy budapesti platán versenyez

2017. február 6. 04:07 | Mikó Melinda

Idén 16 ország fája mellett a magyarországi Év Fája verseny győztesére, a Jászai Mari téri platánra is lehet szavazni az Európai Év Fája versenyen február végéig a kezdeményezés honlapján.

A Jászai Mari téri platánt 1936-1938 körül ültették el a téren. A faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede, amelynek képét számtalan családi album őrzi az alatta megpihenők képmásaival. Tavaly a 250 ezer szavazó közül több mint 72 ezer a magyar fát támogatta, ezzel a bátaszéki molyhos tölgy elsőként végzett a versenyben - áll a magyar kihívást szervező Ökotárs Alapítvány MTI-hez eljuttatott közleményében. 

Az Európai Év Fája verseny célja, hogy felhívja a figyelmet a fák és az emberek közötti kapcsolatok fontosságára, a faegyedek és facsoportok európai kulturális és természeti örökségben betöltött szerepére és jelentőségére.

Magyarországot a nemzetközi mezőnyben a budapesti Jászai Mari tér legszebb platánja képviseli, amely 2016 novemberében, a verseny történetében első budapesti faként, 3545 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa. A magyar fára erre a linkre kattintva szavazhat.

Idén Anglia, Belgium, Bulgária, Csehország, Észak-Írország, Észtország, Írország, Franciaország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Skócia, Spanyolország, Szlovákia, és Wales jelöltjei versenyeznek egymással.

Az idei döntősök között megtalálható Európa egyik legöregebb fája is, a litván Stelmuzé tölgy vagy olyan fák, amelyek együtt nőttek fel a körülöttük játszadozó gyermekekkel, illetve olyan városi fejlesztések túlélői is, mint a walesi Brimmon tölgy.

Idén először egy szavazó két fára is leadhatja voksát a február 28-ig tartó szavazáson. Az eredmény március 21-én, az erdők világnapján, a brüsszeli díjátadón derül ki.
A verseny történetében három alkalommal nyerte el magyar fa az Európai Év Fája címet, évente pedig több mint 200 ezer szavazat érkezik az egyedekre.

A nemzetközi versenyt a Environmental Partnership Association szervezi, a magyar fordulót pedig a hat alapítványt tömörítő EPA magyar tagja, az Ökotárs Alapítvány. A mozgalomban évente több százezren vesznek részt, a versengő országok száma pedig a kezdetek óta ötről tizenhatra emelkedett.

A Jászai Mari téri platánt 1936-1938 körül ültették el a téren, amelyet eredetileg 1903-ban parkosítottak, és sokáig a Rudolf tér nevet viselte. A területet 1950-ben keresztelték át Jászai Mari térre, a magyar színésznő születésének 100. évfordulója alkalmából. Az itt álló faóriás az ország egyik leglátogatottabb faegyede, amelynek képét számtalan családi album őrzi az alatta megpihenők képmásaival.

Forrás: MTI

További programok »

FEL