Augusztus 20.: Egész Békés megyében ünnepelnek - videóval

2017. augusztus 20. 15:52 | Szabó Rita

Békés megye több nagy városa is megemlékezett augusztus 20-áról, az államalapítás ünnepéről. Míg Gyulán néptánccal ünneplik az államalapítást, addig Orosházán a főtéri Szent István-szobornál gyűltek össze augusztus 20-a alkalmából.

 

Gyula

 

Az államalapítás ünnepén már kora délelőtt elkezdődtek a programok Gyulán.

Vasárnap még javában tart a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja, amelynek idén a mezőségi tájegység áll a középpontjában. Reggel 9 órától a Rajeczky Szimpatikusok műsorát láthatták a városi piacon. 10 órától 13 óráig családi programokkal találkozhattak az érdeklődők a várkertben: népi kézművesjátszóház, a Garagulya Gólyalábasok vásári attrakciója, a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos diákjainak bemutatója és a Fesztiválzenekar műsora várta a közönséget.

A rendezvény utolsó napjára a résztvevők közös műsorral készülnek, a záróakkordnak tekinthető gálaműsor alkalmával mintegy kétszáz táncos ropja egyszerre a színpadon.

A nemzeti ünnepen a vár és az Erkel Ferenc Emlékház is térítésmentesen látogatható. Előbbi 10 órától 19 óráig, utóbbi 10 órától 18 óráig várja az érdeklődőket.

 

Elmarad az augusztus 20-i tűzijáték Gyulán

 

A legfrissebb hírek szerint az időjárás miatt elmarad az augusztus 20-i tűzijáték Gyulán, és új helyszínen rendezik meg a néptáncfesztivál 16 óra utáni programjait – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot vasárnap délután az Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

Fábián Tamás, a programokat szervező cég kommunikációs vezetője közleményében azt írta, augusztus 20-án a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljának 16 óra utáni programjait a várkert helyett az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendezik meg, az esti tűzijáték pedig elmarad. A változásért a szervezők az érdeklődők megértését kérik.

A rendezvény zárónapján 16 órától a magyar táncegyüttesek adnak műsort, 18.30-kor pedig Pál István „Szalonna” és bandája lép színpadra. Az államalapítás ünnepe alkalmából 20 órától Kovács József országgyűlési képviselő mond beszédet, majd a fesztiválon részt vevő együttesek mutatkoznak be ismét a közönségnek.

 

Orosháza

 

Az államalapításra Orosházán is emlékeztek. Át kell gondolnunk, mindent megtettünk-e, amit módunkban állt, hazánkért és otthonunkért – fogalmazott beszédében Dávid Zoltán Orosháza polgármestere a főtéri Szent István-szobornál tartott államalapítási ünnepségen, augusztus 19-én. A számvetésre a sűrű hétköznapokon nem nagyon van lehetőség, most viszont itt az alkalom – mondta a városvezető.

Szólt arról is a szép számban összegyűlt ünneplőknek, hogy egy közösségről, annak gondolkodásmódjáról úgy szerezhetünk ismereteket, ha megnézzük, milyen vállalkozásba fog. Az államalapítás előtt honfoglaló őseink nagy közös vállalkozása a kalandozás volt. Számukra a biztonságot, az értéket az így megszerzett vagyon, a könnyen szállítható javak jelentették.

– Fordulópontot Szent István jelentett. A változás pedig, amit államalapító királyunk hozott, visszafordíthatatlan és máig ható – emelte ki. – Ő volt az, aki egy széttagolt, ezer érdektől feszített gyenge fejedelemségből egységes, szilárd keresztény államot formált és közben rámutatott arra, hogy valódi értéket a közösség jelent – mondta Dávid Zoltán.

István királynak köszönhető, hogy nekünk magyaroknak ma már nem a becsomagolható, hordozható kincsek a legfontosabbak, hanem a biztonság, melyre építhetünk. Az otthon melege, a közösség ereje, a föld, a ház, a haza.

– Úgy hiszem, nincs nagyobb érték, mint a szülőföld, amely otthon ad, a szerető család, mely elválaszthatatlanul kötődik népéhez és a nép, melynek tagjai testvérként számíthatnak egymásra úgy a bajban, mint az örömben – hangsúlyozta.

Az összetartozással kapcsolatban úgy fogalmazott: ezer esztendőnyi kötelék kapcsolja össze a magyarságot, amely akkor szövődött, amikor István király, a keménykezű, okos és előrelátó államférfi egy nomád népből országot faragott. És bár a magyarság megfogyatkozott ugyan, de nem tört meg.

– Ma nem csupán Szent István történelmi tettére és szellemi örökségére emlékezünk, hanem mindazokra, akik vállalták a fáradságos munkát, akik tettek hazánkért, értékeink megőrzéséért. Mert nekik is köszönhető, hogy itt vagyunk. Határon innen és túl is ragaszkodunk hagyományainkhoz, anyanyelvünkhöz, hitünkhöz. Otthonunkhoz, Orosházához, amely térségünk maghatározó városa és, amelyet tovább erősíteni csak egymással összefogva, vállvetve lehet – zárta beszédét a városvezető.

Az ünnepi gondolatok után Ördög Endre evangélikus lelkész és Iványi László kanonok felszentelték, majd Dávid Zoltán megszegte a Szent István napi kenyeret. Őket Bartus Gyula a Békéscsabai Jókai Színház művésze követte és Radnóti Miklós: Nem tudhatom… című költeményét tolmácsolta az ünneplőknek. Az eseményt koszorúzás zárta.

 

Forrás: gyulaihirlap.hu, oroscafe.hu

További programok »

FEL