Atlétika: Márton Anita éremesélyesként utazik Londonba

2017. augusztus 3. 10:15 | behir.hu

Az olimpiai bronzérmes Márton Anitától várható a legjobb szereplés a pénteken kezdődő londoni atlétikai világbajnokságon, amelyen 16 tagú magyar csapat vesz részt, soraiban öt utánpótláskorú versenyzővel. A két számban dobókörbe lép versenyző mellett a békéscsabai klubot a gyalogló Kovács Barbara és a gátfutó dr. Baji Balázs képviseli az idei év legrangosabb versenyén.

Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI-nek elmondta, nem helyezésekben akarja meghatározni a célokat, mindenkinek a saját tudásához képest kell jól szerepelnie.

- Természetesen szeretnénk, ha Márton Anita érmet nyerne, s ha minél többen jutnának be a 16-ba, a 12-be, vagy a legjobb nyolcba - mondta Spiriev Attila, jelezve, hogy 2003 óta nem volt példa ekkora létszámú csapatra, pedig akkor még kevésbé voltak szigorúak a kijutási feltételek.

Női súlylökésben Márton Anita 19,63 méteres eredményével a harmadik a nevezési listán, de idei teljesítményét tekintve is dobogóesélyes. A békéscsabai színekben versenyző dobó az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m - ocs). Tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m - ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m - ocs), idén pedig újabb fedett Eb-aranyat szerzett. Ezúttal a súlylökés mellett diszkoszvetésben is indul.

Márton Anita mellett a kalapácsvető Halász Bence áll a legjobb helyen a ranglistán, 76,84 méterrel negyedik. A sportigazgató szerint azonban a junior világbajnoktól nem szabad azt várni, hogy már most, 19 évesen harcban legyen a legjobbakkal. A londoni olimpiai bajnok, s hónapok óta sérüléssel bajlódó Pars Krisztián esetében pedig az a kérdés, mit „enged a teste”.

Az idén 110 m gáton két országos csúcsot is elért Baji Balázs tizedik a nevezési listán, a 2004-es ötkarikás ezüstérmes Kővágó Zoltán pedig a 12. - mindkettőjüknek van esélye a nyolcas döntőre.

- A két hétpróbázónk, Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi felkészülése nem volt zökkenőmentes, de mindketten jó formában vannak, így a 12 közé kerülés reális - fogalmazott Spiriev Attila, aki szerint a gyalogló Madarász Viktória esetében sem elképzelhetetlen ilyen eredmény.

Hozzátette: a mostani vb-csapat tulajdonképpen 2020-as, 2024-es, sőt, 2028-as projekt olimpiai szempontból, hiszen a fiatal tehetségek most bizonyítási lehetőséget kapnak, de esetükben már a vb-kvalifikáció is szép eredmény.

A londoni atlétikai világbajnokságra utazó magyar csapat:

Baji Balázs (110 m gát), Gyurátz Réka (kalapács), Gyürkés Viktória (3000 m akadály), Halász Bence (kalapács), Helebrandt Máté (50 km gyaloglás), Kerekes Gréta (100 m gát), Kovács Barbara (20 km gyaloglás), Kozák Luca (100 m gát), Kővágó Zoltán (diszkosz), Krizsán Xénia (hétpróba), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Márton Anita (súly, diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Récsei Rita (20 km gyaloglás), Rivasz-Tóth Norbert (gerely), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL