Aranysarkantyúsok és Aranygyöngyösök: a legjobbak mérettettek meg Békéscsabán

2017. január 16. 17:11 | Zsíros András

Minden páratlan évben Békéscsabára érkeznek a Kárpát-medence legjobb néptáncosai, hogy összemérjék tudásukat. A 23. Országos Szólótáncfesztivál színpadán két napon át egymást váltották a páros és férfi szóló kategóriában versenyzők. A szombat esti gálán az is kiderült, kik nyerték idén az Aranysarkantyús és Aranygyöngyös Táncos címeket.

Igazi magyaros táncházi hangulat költözött a Csabagyöngye Kulturális Központba a hétvégén. A fesztivál programjának csúcspontja a szombat esti gála volt, ahol a verseny után már az örömtáncé volt a főszerep.

Tóth János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának népművészeti referense arról beszélt: ez egy olyan fesztivál, ahol nem osztanak díjakat, hanem címeket. Mint mondta, a magyar kultúrát nem lehet versenyeztetni - nincs párja. "Egymással nem tudunk versenyezni, mindenki, aki meg bírja élni és meg tudja élni a saját kultúráját, annak itt van helye.” - fogalmazott.

Az egész országból és a határokon túlról több mint 200 nevezés érkezett, közülük mintegy 70 résztvevő jutott be a decemberi előválogatók után a döntőbe. A korábban sikerrel szereplők pedig automatikusan részt vehettek a találkozón. Így tett Vaszkó János is, aki a mostani fesztivál egyik kötelező elemével, a tyukodi táncokkal kapta 2003-ban az első Aranysarkantyúját. Feleségével több mint tíz éve táncol együtt, így bizakodva vágtak neki a mostani megmérettetésnek is.

Szinte mindenkinek jutott valamilyen elismerés. Ha más nem, már a részvétel is siker. A találkozón 7 férfi kapott első alkalommal Aranysarkantyút, 4-en másodikat, 4-en pedig örökös címet. Az elismerés női megfelelőjét, az Aranygyöngyöt 8-en kapták meg először, egy hölgy másodszor, egy pedig végleg.

Mlinár Pál fesztiváligazgató kérdésünkre elmondta: aki Aranysarkantyút vagy Aranygyöngyöt nyer, az nagyon büszke rá, amelynek nagy nimbusza van. 

ifj. Mlinár Pál főszervező szerint magas színvonalon teljesítettek a táncosok, akik komoly energiát és időt fektetett abba, hogy ezekkel a táncokkal foglalkozzon – mind a kötelező, mind a szabadon választott táncukkal.

A szervezők azon szándéka, hogy lehetőséget biztosítsanak a szólótáncosok bemutatkozására, ezután sem változik. Legfeljebb csak követik azokat a divatirányzatokat, amik a néptánc-mozgalomra is hatnak. Ezért is lesz érdemes ellátogatni a két év múlva esedékes következő találkozóra.

FEL