Aradi ereklyék az Almásy-kastélyban

2016. október 1. 07:52 | Balázs Anett

Közel fél évig lesz megtekinthető a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont időszaki kiállító terében a Letétetett – bevégeztetett címet viselő kiállítás. Az Aradról érkezett tárlat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legnagyobb alakjaihoz köthető személyes tárgyakat vonultatja fel, a hagyományostól eltérő módon.

Kossuth Lajos sétapálcája, ami valójában egy fegyver és Damjanich János elefántcsont markolatú díszkardja. Csak néhány azok közül a relikviák közül, amelyek Békés megyében először lesznek láthatók. A megnyitó előtt egy héttel tartott sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, október 6-nak Gyulán, minden évben különleges jelentősége van: Gyula államilag elismert honvédtiszti emlékhely. A gyulai várkertben tette le a fegyvert 1849.augusztusában, szeptemberében több százan honvédtiszt. Köztük olyan honvédtábornokok is, akik később Aradon a megtorlás során mártírhalált haltak a magyar szabadságért.

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseihez kapcsolódó ereklyéket bemutató válogatás 60 tárgyból áll, melyek négy különböző teremben kapnak helyet.

– Az első teremben az 1848-as márciusi forradalom kerül bemutatásra. A második teremben egy hadtörténeti eseménysort felölelő témakört gondoltunk. Itt a 48-as őszi és a 49-es tavaszi hadjáratok közötti időszak kerül bemutatásra. A harmadik teremben szereplő relikviák az 1850-es években az aradi várbörtönben raboskodó tisztek sorsát kívánja érzékeltetni – árulta el a részleteket Cseresznyés János, történész.

Az Almásy-kastély egyik jellegzetessége, hogy elsősorban az élményekre helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően a negyedik teremben látványos, hang-, fény- és füsttechnikát is bevetnek majd a szakemberek, melynek segítségével október 6-nak megrázó reggelét elevenítik fel.

– Ezt a korszakot a történelemkönyvekből jól ismerjük, de azokat a pillanatokat, amelyet az aradi 13 vértanú átélt az utolsó percekben, itt egy kicsit szemléletesebbé tesszük. Látványelemekkel gazdagítottuk ezt a termet. Hallható lesz puskaropogás, aztán egyszer csak kialszik a fény, sőt a fegyverdördüléshez füst is kapcsolódott valamikor és ezt az utolsó két percet pillanatát, azt amit ők átéltek, élményszerűen próbáljuk a látogatóknak bemutatni – tudtuk meg Dombi Ildikótól, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől.

A tárlatot október 7-én nyitják meg. A látogatókon kívül a történészeket is várják a kiállítás idején, akik az intézmény munkatársaival egyeztetve közelebbről is megvizsgálhatják a relikviákat.

FEL