Anyát és lányát ütötte el az autó

2016. június 11. 13:37 | Zsíros András

Halálos közúti közlekedési baleset történt ma hajnalban Mezőhegyes külterületén – közölte honlapján a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

2016. június 11-én 4 óra 30 perc körül a 4427-es úton, Tótkomlós irányába haladt kerékpárjaival két nő, akiket a velük azonos irányba közlekedő személygépkocsi elütött. Az egyik biciklis súlyos sérülést szenvedett, a másik sérült 5 óra 30 perckor a helyszínen elhunyt. A rendőrség teljes útlezárás mellett helyszínelt, amelyet 8 óra után feloldottak.

Fotó: Donka Ferenc (MTI)

FEL