Andó István tudományfilozófus: Nem kell félni, a robot nem önszervező

2024. március 22. 14:32 | Such Tamás

Az emberi- és a mesterséges intelligenciáról tartott előadást a békéscsabai Andó István – aki egyebek mellett a szegedi Somogyi Könyvtár Íróklub tagja –csütörtök délután, a Lencsési Könyvtárban.

A Történetünk kezdete az ősrobbanás! Mi a különbség az emberi és a mesterséges intelligencia között? A gépek zombik maradnak? alcímekkel megtűzdelt masszív programot Lukoviczki Anna, a Békés Megyei Könyvtár könyvtáros részlegvezetője vezette fel – egy kis meglepetéssel.

Még pedig az Amikor már csak a kimondás című verset olvasta fel, amit maga az előadó, Andó István írt még februárban. A mű tartalma egyértelműen a mesterséges intelligencia lényegét boncolgatja. (Egy kis szőrszálhasogatás: a mesterséges intelligencia angolul artificial intelligence, rövidítve AI, akár csak az alkotó monogramja.)

 

Andó István – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Majd Andó István elmondta, gondolatait, mint összegzést, általában versben fejezi ki. Aláhúzta, egyáltalán nem tartja magát írónak, inkább tudományfilozófusnak. Azt követően elmesélte, egy ismerőse a minap telefonon egy ChatGPT-vel (egy mesterséges intelligencia alapú generatív nyelvi modell) beszélgetett, ami a feltett kérdésekre baromi sok marhaságokat válaszolt. Állítása szerint ChatGPT sok mindenben hasznos, de még nagyon kezdetleges technológia.

A rendezvény előtt azt kérdeztem az előadótól, félnünk kell-e az AI-tól? Mármint előfordulhat, hogy nemsokára olyan lesz az életünk, mint a ’80-as évek sci-fikben, hogy a robotok átveszik felettünk a hatalmat? Válaszában elmondta, van egy lényeges nagy különbség: a robot a szilíciumra épül, tehát a merevlemezre, és nem önszervező; a merev rendszerekben elektronok mozognak. Míg a biológiai rendszer egy nagyon bonyolult dolog. Ráadásul az agyi kapcsolatban dinamikafüggő neurotranszmitterek továbbítják a jelet, amely nem azonos a programfüggő algoritmusokkal.

Megnyugodtam; hazafele azért megnéztem a telefonomat, hogy kaptam-e AI-s hirdetéseket. (mert ha például a német nyelvről beszélgetek valakivel, akkor a mobilomon hamarosan megjelennek a Tanulj németül! reklámok) Nem. Nem kaptam AI-s hirdetéseket. Úgy látszik, nem vagyok egy fontos ember. Rendszeren kívüli vagyok.

***

A program az Internet Fiesta rendezvénysorozat részét képezi.

 

További programok »

FEL