Álmaidban Amerika visszainteget – pályázat középiskolásoknak

2016. május 28. 06:59 | Mikóczy Erika

 

Egyedülálló rendezvénysorozat lehetőségét kínálja az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyarországi középiskolák számára.

Az Amerika Nap

Az egész napos programsorozat keretében a diákok és a pedagógusok betekintést nyerhetnek a budapesti nagykövetség munkájába, tájékozódhatnak az amerikai továbbtanulási lehetőségekről és kreatív módon szerezhetnek még több információt az Egyesült Államokról és annak kultúrájáról.
A program állandó elemei közé tartozik egy amerikai diplomata előadása az iskola által választott témában, amit a diákokkal való beszélgetés egészít ki, illetve egy prezentáció az amerikai továbbtanulási lehetőségekről, amelyet egy szakember tart.
A programban résztvevő iskolák kiválasztásánál előnyt élveznek azok, amelyek a helyi önkormányzattal, illetve a médiával együttműködésben valósítják meg az eseményt.
A programot a következő két időszakban lehet megvalósítani: 2017. év eleje, 2017. tavasz. A pontos időpontot az iskolával egyeztetve választják ki a szervezők.

A pályázás módja

A jelentkezéshez az alábbi címekre kell elküldeni az iskola angol nyelvű bemutatását, az angol nyelvű pályázatot és magyar nyelvű jelentkezési lapot: birok@state.gov és cecilia.nagy@emmi.gov.hu.
A jelentkezés határideje: 2016. szeptember 15, csütörtök 16:00.

Az elbírálás

A beérkezett pályázatok elbírálásában az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselői vesznek részt.

A három legjobb pályázat nyeri meg az Amerika Nap megrendezésének jogát. Az eredményt az EMMI honlapján teszik közzé.

Az elbírálás főbb szempontjai: a helyi közösség és egyéb középiskolák bevonása, a pedagógusok és diákok aktív szerepvállalása, az Amerika Nap illeszkedése a köznevelési intézmény életéhez, az állandó elemek mellett javasolt új programelemek, a média bevonása.

Forrás: kormany.hu

FEL